Forgácsfánk

Hozzávalók:
3 tojássárgáját
2 púpozott evõkanál tejföllel,
3 dg barna cukorral,
1 evõkanál sûtõrummal,
1 citrom reszelt héjával,
0,5 dl tejjel,
és egy csipet sóval keverjünk habosra.
Utána tegyünk hozzá 30 dg lisztet

Elkészítés:
, és gyúrjunk belõle kemény tésztát. Ha túl masszív lenne, adjunk hozzá még egy kis tejet, hogy levestészta állagú legyen, majd tegyük ki deszkára, és gyúrjuk tovább. Az alaposan kidolgozott tésztát osszuk ketté, majd lisztezzük be jól a deszkát, és egyenként nyújtsuk ki a cipókat 36×32 cm méretûre. Ha nagyon ragad, akkor a tészta tetején is simítsunk el kevés lisztet. Végül derelyemetszõvel vágjuk fel a kinyújtott tésztát kb. 8 cm széles és 12 cm hosszú téglalapokra, majd egymástól ujjnyi távolságban két helyen metsszük be a közepét is 8�9 cm hosszan. Ezután a két végét megfogva helyezzük min. 1,5 cm magas forró olajba, és közepes lángon mindkét oldalát süssük aranysárgára. Fogyókúrázók a ropogósra sült forgácsfánkot élére állítva, steril papírtörülközõvel kibélelt tepsibe helyezzék, amely a felesleges zsiradékot felszívja. Egy nagyobb tányérra halmozva frissen tálaljuk, de másnap hidegen is ízletes. Fogyasztás elõtt szórjuk meg a tetejét vaníliarúddal átitatott szõlõcukorral. A befülledés elkerülése érdekében a kisült forgácsfánkot csak a lehûlés, valamint a cukorral való megszórás után helyezzük a süteményes tányérra.

Régebben ezt a csörögének is nevezett készítményt kevés rummal hígított gyümölcsízzel tálalták, de lekvárba mártogatás nélkül is finom. Mivel hamar kiszárad, illetve nedves levegõjû lakásban átgyöngül, polietilénfóliával letakarva tároljuk. Hûtõszekrénybe nem szabad betenni. Másnap grillsütõben felfrissíthetjük. Ne hagyjuk felügyelt nélkül, mert egy pillanat alatt megég. Gyermekek számára különbözõ módon hajtogatott figurákat is készíthetünk a kb. 2 mm vastagra nyújtott tésztából. A fenti alapanyagból 24 db forgácsfánk lesz.

Tanácsok:
Ha a sütésnél nem alkalmazunk a szükségesnél magasabb hõfokot, akkor a szalagos fánkhoz hasonlóan a forgácsfánkhoz használt olaj sem ég meg, hanem szép sárga marad. Ezt a jelentõs mennyiségû olajat tehát nem kell eldobni, hanem kétrétegû szûrõpapíron, vagy egy kis darab fehér pamuttextílián szûrjük át egy jól zárható befõttesüvegbe, és fõzéshez még elhasználhatjuk. Ismételten sütni azonban már nem szabad benne, mert a túlhevített, megpörkölődött zsiradék rákot okozhat a szervezetben. Ezt az olajat hûtõszekrényben tároljuk. Mellesleg a fenti módszert más esetekben is alkalmazhatjuk. Ezáltal soha nem képzõdik fáradt olaj a háztartásunkban. Így nem kell gondoskodnunk az elszállításról, nem veszélyeztetjük az egészségünket, ráadásul rengeteg pénzt takarítunk meg azzal, hogy a megvásárolt olajat az utolsó cseppig elhasználjuk. A sütés közben elszínezõdött, vagy valamilyen mellékízzel rendelkezõ olaj azonban csak a kevésbé kényes ételekhez (pl. paprikás burgonya, lecsó, fõzelékek) adható.

Mostanában kezd újra divatba jönni a hidegen sajtolt olaj. Ez a boltokban és a piacokon árult étolaj egyrészt olcsóbb és ízletesebb a finomított változatnál, másrészt jóval egészségesebb is, mivel egyáltalán nem tartalmaz telített zsírsavakat. Hátránya azonban, hogy hõkezelés hiányában könnyen avasodik. Ezért ha mód van rá csavarjuk le a kupakját, és szagoljuk meg, hogy nem dohos�e. A másik elõnytelen tulajdonsága, hogy tartósan sütni nem lehet benne, mert 150 °C felett megkeseredik. Ezért csak fõzéshez használjuk. Erre a célra viszont kiválóan alkalmas, mivel természetes állapota igen finom ízt és illatot kölcsönöz az ételnek. Aromaanyagainak érintetlensége következtében sokan alkalmazzák salátaöntetekhez is. Majonézhez azonban ne használjuk, mert a túl intenzív íze zavarólag hat. Egyszerre 1 palacknál többet ne vegyünk, mivel ennek a fajta olajnak a szavatossága max. fél év, és csak kevés fogy belõle.

Igazán finom sajtos rudat csak leveles vajastésztából lehet sütni. A hagyományos vajastészta kidolgozása azonban nagy gyakorlatot igényel, hiszen ennél az eredeti változatnál a vajat és a reszelt sajtot nem a liszthez keverik hozzá, hanem külön�külön, és részletekben sodorják bele a kinyújtott tésztába. Ezt követi egy hosszadalmas hajtogatási és pihentetési mûveletsorozat, amely szintén nagy figyelmet igényel, de könnyen megtanulható. Van azonban ennek a tésztának egy egyszerûbb elkészítési módja is, amelynél ugyancsak sok idõre, de már jóval kevesebb szakértelemre van szükség.

A receptet beküldte: lolinno

Hasonló kategóriák