Málnás torta csokiszósszal

…málnaszemeket szépen elosztva, hogy mindenhova jusson, majd csokiöntettel megcsíkozzuk sűrűn az egészet. Tálaláskor tejszínhabot is lehet kínálni hozzá! Megjegyzés: A csoki és a málna kombinációja nagyon isteni! A receptet Anyócácska…

Kapros-túrós galuska

…préselem át, amin gesztenyemasszát szokták (ez jobb, mert egyenletesebb lesz az állaga). Összekeverem a liszttel, a tojással, az igen apróra vágott kaporral és sóval. A lényeg, hogy massza szerű állaga…

Crema limoncello (házi készítésű)

…– bár az év bármely szakaszában csinálhatjuk. Étkezések után szokták felszolgálni általában, mint a mirtot (áfonya, ugyanígy lehet belőle krémlikőrt készíteni, vagy bármely más gyümölcsből) is, JEGESEN. Elősegíti az emésztést….

Erdélyi borsos tokány

…kockákra vágjuk, majd 3 evőkanál forró olajba tesszük a hússal együtt. Megsózzuk, megborsozzuk, majd víz hozzáadásával fedő alatt puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, behintjük 1 teáskanál liszttel, kissé megpirítjuk és…

Amerikai bagel

…vízzel és egy kis liszttel simára keverjük. Letakarva 10 percig pihentetjük. A tejet a vajjal addig melegítjük, amíg a vaj fel nem olvad. A tojássárgáját hűtőbe tesszük. A tojásfehérjét a…

Kebab rizzsel (Chelow Kabob, iráni specialitás)

…szódabikarbóna kurkuma 1 mokkáskanál citromlé A körítéshez: paradicsom zöld hegyespaprika hagyma A tálaláshoz: vaj hagyma 1 db tojássárgája fejenként sumac (iráni fűszer) A Dugh-hoz: joghurt só bors menta ásványvíz Elkészítés:…

Rákóczi túrós II.

…a habot, így nem fog összeesni. A hab felét a túrókrémre simítom, a másik felét kinyomózsákba teszem, s berácsozom vele a sütemény tetejét. Az így kialakult rombuszokat baracklekvárral kitöltöm. A…

Csirkeleves bolgár módra

Hozzávalók: Elkészítés: A leggazdaságosabban csirkemellből, de akármilyen csirkerészből is lehet készíteni. A csirkehúst kisebb darabokra vágod. A hagyományos zöldségeket (hagyma, fokhagyma, bármilyen káposztaféle is lehet) kis kockákra darabolod, az egészet…

Carajaca – Spanyol máj

…sertésmájat (vagy 4-be vágott csirkemájakat) az olajon összeforgatjuk az átnyomott fokhagymával, míg megérezzük az illatát. 2) Fűszerezzük: babérlevéllel, mokkáskanálnyival a pirospaprikából, késhegynyivel a többi fűszerből ezt is összeforgatjuk az olajon,…

Zöld süti

…dkg cukor 25 dkg búzadara 2 nagy dobozos mandulaaroma A tetejére: 1 tábla tortabevonó csoki Elkészítés: A tésztához elkeverem a cukrot, a margarint, a tejfölt és a kakaóport a 4…