Piaci lángos

…kevés cukrozott tejben felfuttatom, majd összegyúrom az összes hozzávalót és sóval ízesítem. Meleg helyen kb. 20 perc alatt megkelesztem. Már nem gyúrom össze, hanem úgy ahogy megkelt, öklömnyi nagyságú gombócokat…

Túrós kiflik (képpel)

…kör alakúra elnyújtjuk és 8 cikkre vágjuk mint ahogy a pizzát szoktuk. Egy-egy kiskanál tölteléket kanalazunk a tészta cikkekre és felgöngyöljük, kifliket formázunk belőlük. A tölteléket úgy készítjük el hogy…

Petrezselymes csirke

…igen, egy bögrényit, majd a puhulástól függően pótólni, míg a fentiek szerint elkészül. Ezt a finom ételt anyukámtól tanultam, de én olyan jól nem tudom elkészíteni, ahogy ő, annak az…

Pulykatekercs pikáns szósszal

…másik felét, kevés fehérborban. Őrölt bors, só, kevés cukor, majoranna kerül bele. Ha már elég puha, tejföllel, étkezési keményítővel sűrítjük. Tanácsok: Sokkal bonyolultabban hangzik, mint ahogy elkészíthető… Kétkedve készítettem először,…

Majonézes halsaláta

…lévő rengeteg salátára. Ezt a salátát ismerősöm ajánlotta. Amikor megmondta, mi van benne, először hallani sem akartam róla, de olyan jóízűen ette, hogy – ahogy mondani szokás – csurgott a…

Moszkauer

…erősítünk a lángon, és felforraljuk a keveréket. Ám ahogy felforrt, azonnal le is kapjuk a tűzről. A tejszínes keverékbe fakanállal beledolgozzuk a durvára őrölt diót, az apróra vágott cukrozott narancshéjat…

Profiterole, ahogy mi szeretjük

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:– sütési idő:– 2 cs készen vásárolt képviselőfánk tészta Krém 8 dl tejszín, én növényit használok, mert jobban tart 2 ek kakaópor 2 tojássárga 25…

Kürtőskalács (eredeti erdélyi recept)

…kútba, egyik kezedet átrakva a másik alatt „hajtod előre”. Így tupírozod a tésztát. A tésztából rudat sodorsz, lazán feltekered a sütőfára, ahogy a cukorban hentergeted, összeér a tészta. Megsütöd. Ha…

Zöldség ágyon sült tengeri hal

…ugy fagyasztva ahogy van,ennek a tetejére fektetjük rá a fagyasztott halszeleteket,és jó alaposan megszórjuk a füszerkeverékkel,só nem kell rá mert az is van benne,a füszerből jó ha jut a zöldségre…

Cookies

…10 perc alatt megsül, de ha a széle már szép aranyszín, akkor jó. Nem lesz kemény, puha marad. A sütőpapírról kiszedővel óvatosan kell lekaparni. Ahogy hűl, meg is szilárdul és…