A vadhúsételekről általában

A konyhai műveletek a vadhúsételeknél is szinte ugyanazok, mint más húsok elkészítésénél, vagyis a főzés, sütés és párolás. Mindegyik alapműveletnek megvannak a műhelytitkai. FŐZÉS A vadhúsételeket ajánlatos fedő nélkül főzni….

Húsleves

…a levesnek! -, a cseresznyepaprikát, a hagymát egészben és egy kevés sót. Fedő nélkül, lassú forralással, gyöngyöztetve fél óráig főzzük. Ezután beletesszük a hasábokra vágott zöldségeket, a kelkáposztát, a zöldpaprikát…

Mennyei saláta

…alatt istenien összeérnek az ízek! Bármilyen húsféléhez illik! Megjegyzés: A szárított paradicsom drágának tűnhet a receptben, de az arab és a keleti fűszerboltokban kapható olyan kiszerelésben, amely zacskóban, olívaolaj nélkül

Juhtúrós töltött csirkemell és csirkecomb

nélkül folyósabb lesz, de akkor kevesebb tejföl is elég bele. A tölteléket a mellekre halmozom, összehajtom, hústűvel megtűzöm. A combokra visszahúzom a bőrt, és ez alá töltök, majd a bőrt…

Mennyei fejtett bab

…A mélyhűtött fejtett babot felengedés nélkül a zöldséglevesben feltesszük főni. Sóval, borssal, stb. ízesítjük. Közben lereszeljük a hagymát, majd a liszttel együtt a tejfölbe keverjük. Őrölt fehérborssal és őrölt szegfűszeggel…

Krumplis pogácsa

…kisütjük. Enyhén sózva, bors nélkül, a tésztát lekvárral megkenve is kínálhatjuk. Tippek Kiadós egy tartalmas leves után, vagy vadhúsok mellé köretnek. Felhasználhatjuk a szilvásgombóc, szilva nélkül maradt tésztáját is a…

Csokiskuglóf (elrontva) képpel

…állaga, és lejött faxni nélkül az edény faláról hagytam 10 percet pihenni a radiátoron. Aztán kivajaztam a formát és úgy ahogy volt mindennemű újragyúrás nélkül beleöntöttem a formába, kicsit összehúztam…

Tepsis csirkecomb hagymás-tejfölös szósszal

Hozzávalók: 10-12 db csirke felsőcomb szeletelt bacon (de e nélkül is nagyon finom) 1-1,5 nagydobozos tejföl 1 Knorr Francia hagymalevespor kakukkfű bazsalikom só Elkészítés: A csirkecombokat megszabadítjuk a bőrüktől, és…

Paradicsomos padlizsán

…karikára vágjuk, a szeletek felét mindenféle bunda és zsiradék nélkül palacsintasütőben (vagy egyéb erre alkalmas edényben) minkét oldalukon barnára sütjük. A karikák másik félét megfordítjuk sós-borsos lisztben, és kevés olajban…

Zöldséges rétes(gyerekek is el tudják készíteni)

…kend meg újra jó vastagon a vajjal és tedd a lemezt a sütőbe. Tanácsok: Felső/alsó hőfok:kb.200fok(előmelegítve) légkeverős sütőnél:kb.180fok(előmelegítés nélkül) gázsütőnél:kb.3-as fokozat(előmelegítés nélkül) Elkészítési idő: 35 perc A receptet beküldte: triniti94…