Sokcsokis sacher torta

…sütjük. Ha kész, a kihűlt tortát egy rácsra borítjuk, vízszintesen kettévágjuk, és megkenjük a lekvárral. A maradék csokoládét megolvasztjuk, elkeverjük a margarinnal, és bevonjuk vele a tortát. Hagyjuk a mázat…

Karamell torta

…és 2 evőkanál kakaó. Ezeket kikeverjük, és a formába öntjük. A sütőben 150 fokon, 40-50 percig sütjük. Ha kihűlt három részre vágjuk, és a krémet beletöltjük. Krém: a cukrot egy…

Áfonyatorta túrókrémmel (sütés nélkül)

…állítjuk és belenyomkodjuk a piskótát. Habverővel a joghurtot, túrót, és a kétféle cukrot összekeverjük. A feloldott zselatint egy kevés krémbe vegyítjük, majd összedolgozzuk a többi krémmel. Az áfonyából 20 dkg-ot…

Almás túró torta

…átmérőjű tortaformát fóliával kibélelünk, úgy, hogy a végén maradjon mit visszahajtani a torta tetejére. A forma aljában egy rétegben elrendezzük az almaszeleteket, erre öntjük az ízesített túrót. Végül a fóliát…

Málnás charlotte-torta

…málnával együtt az ízes tejszínhabba keverjük. Harmadát a kis piskótatekerccsel bélelt habüstbe töltjük, amire piskótakorongot fektetünk, ezt egy kevés likőrrel meglocsoljuk, majd tejszínhabos krém, piskóta, újra krém, és végül a…

Gesztenyehabos torta

…tojásból egy-egy kakaós piskótát sütünk. Egy gesztenyemasszát elkeverünk egy kevés rummal, vagy aromával. Felverünk 0,5 l növényi tejszínt és összekeverjük a rumos gesztenyével. Ezzel töltjük a lapokat. Minden sor krém

Ulmi torta

…étkezési keményítővel, tejföllel és a reszelt mandulával sűrűre főzzük. Lehűtjük és megtöltjök vele a tortát. Bekenjük a tortát a porcukorban elkevert citromlével, vagy a gőz fölött olvasztott tortabevonóval. A pisztáciával…

Cheese cake, Sajt torta

Hozzávalók: 30 dkg keksz,20 dkg vaj-olvasztott,7,5 dkg cukor,4 dcl tejszín,20 dkg krémsajt,1 citrom leve,cukor-izlés szerint Elkészítés: A kekszet osszeaprítjuk és hozzáadjuk a cukrot és az olvasztott vajat.Beleontjuk a tortaformába és…

Lédús gyümölccsel készült húsvéti torta

…rá. A darabos barackdzsemet szitán áttörjük és egy kissé felmelegítjük, ezután bekenjük vele a tortalapot. A barackzselés tojásformát meleg vízbe merítjük és kifordítjuk a tortaalapra. A torta peremét pisztáciával beszórjuk,…

Jetty torta

…egyharmadából hosszú téglalapot vágunk (torta alapja), a többit összemorzsoljuk. 20 dkg diót összetörünk. Összekeverjük 20 dkg porcukorral, habosra kevert 20 dkg vajjal vagy margarinnal, beleteszünk 20 dkg mazsolát, 4 evőkanál…