Krumplifőzelék – liszt nélkül
…babérlevélel elkezdem főzni. Amíg fő, megpucolom a másik hagymát és a krumplit is. A második hagymát apróra vágom, és az olajon pirosra pirítom. Amikor a fővésben lévő hagyma már puhul,…
…babérlevélel elkezdem főzni. Amíg fő, megpucolom a másik hagymát és a krumplit is. A második hagymát apróra vágom, és az olajon pirosra pirítom. Amikor a fővésben lévő hagyma már puhul,…
…a golyók duplájukra kelnek.(Konyharuhával letakarhatjuk.)Ezután a golyókból kerek lapokat formálunk kb.1-1,5cm vastagok legyenek.Olajjal kikent tepsibe rakjuk a lapokat,és 180 fokra előmelegített sütőben sütjük.Alulról a második sinen 4 percig sütjük az…
…ostyalapra kenjük a krém felét, a többihez keverjük a kakaót, s ezzel a krémmel kenjük a második sort, amelyre a harmadik lap kerül. Tetejét csokimázzal vonjuk be. gyermekkel is készíthető…
…következőképpen: tészta fele, sonkazeletek, zöldségek, tojás, erre ráöntöm a tejszínes mártás egy részét, majd újra tészta, és arra ráöntöm a második részét. Megszórom füstölt sajttal. Addig sütöm, míg a sajt…
…erre borítom a második piskótalapot, arra is kenek a krémből, majd a harmadikat rányomom. Ha ezt is bekentem, a tetejére halmozom a tejszínhabot, amibe belenyomkodom a gyümölcsszeleteket. Fóliát borítok rá,…
…nagyobb tálba öntöm. Kb. 20-25 perc hűtés után következhet a második réteg. 2 sor: 3 tojássárgát 3 e. kanál porcukorral, és 2 e. kanál kakaóporral összekeverek. 3 tojásfehérjét 5 kanál…
…a tortalap tetejére fektetjük, a köztük lévő “árkot” vastagon kitöltjük krémmel. Ezután váltunk, azaz a krém tetejére fektetjük a második és a negyedik gyűrűt, valamint a középső kis tésztakorongot, majd…
…margarint, majd jól összekeverjük. Ebből egy bögrényi mennyiséget félreteszünk, a többihez hozzávegyítjük a 2. tál tartalmát. Második tál: 2 bögrényi liszt, amelybe 1 sütőport kevertünk. Miután a két tál tartalma…
…első, harmadik, és ötödik gyűrűt eredeti helyére, a tortalap tetejére fektetjük, a köztük lévő árkot vastagon telenyomjuk-kitöltjük krémmel. Ezután váltunk, azaz a második és negyedik gyűrűt, valamint a középső kis…
…megkenjük a tejszínhabbal, rá a meggyes vaníliás pudingos masszát, ezután rátesszük a második lapot, és ugyanúgy megkenjük, mint az előzőt, és rátesszük a harmadik lapot. Tetszés szerint díszíthető a külseje….