HiFECsi Imre gusztusa szerint v1.0

…A hűtő aljában talált zöldhagymákat megpucoltam, majd négybe vágtam, az ugyancsak ott fellelt fokhagyma-gerezdeket is negyedeltem. A csirke(?)combok mellé szórtam őket. Rálocsáltam vagy két deci száraz fehérbort (kedvencem a száraz…

Méteres kalács

…porcukorral, majd apránként hozzáadjuk a meleg vizet és az olajat, a rétesliszttel előzőleg elkevert sütőport, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét. Kétfelé osztjuk, az egyik felébe két evőkanál kakaót és…

Nyuszitappancs

…A maradék habot nyomózsákba töltjük (közepes méretű sima nyomófejjel), és a füleknek és a tappancsoknak oválisokat nyomunk a tortára. Az orrnak két nagy halmot, a szemeknek két kisebb halmot képezünk….

Ananászos sült rizs (Thai ételkülönlegesség)

…A sütőt melegítsük elő 180°C-ra. Az ananászt hosszában vágjuk ketté, a húsát kanalazzuk ki úgy, hogy a héjon kb. egy cm-nyi gyümölcshús maradjon. A kikanalazott ananászt vágjuk kis kockákra, a…

Őszibarackos süti

…felfőzzük állandóan keverve. Míg hűl, addig 25 dkg margarint, 15 dkg porrcukoral, két csomag vaníliás cukorral habosra keverünk. A két krémet összekeverjük. A piskótát kétfele vágjuk és krémmel megtöltjük, a…

Hartyáni krémes

…sütőport, a tojást és a tejet jól összegyúrom. Sütőlemezen két egyforma lapot sütök belőle. A tejet két evőkanál liszttel sűrűre főzöm, hozzáadom a vaníliás cukrot, és ha langyosra hűlt, belekeverem…

Ukrán szelet

…tejben felfuttatott szalakálit. A tésztát összedolgozzuk, tepsi hátulján két lapot sütünk belőle. Igyekezzünk vékonyra nyújtani a tésztát, és előmelegített sütőben, 160 fokon sütjük. Keményre sül, de ne barnuljon meg. A…

Tejfölös

…és két lapot nyújtok belőle. Az összetevőket összekeverjük, majd a tojások felvert fehérjéjét óvatosan hozzáadom. Ezt a két lap közé öntöm. Előmelegített sütőben, közepes lángon készre sütöm. gyermekkel is készíthető…

Epres joghurt tortácska

…kristálycukor 2 vaníliás cukor 4 dl tejszín 40-50 dkg eper Elkészítés Két joghurtot, a zselatint és a cukrot forráspontig hevítjük. Leveszem a tűzről és a maradék két joghurtot hozzáadom, majd…

Diós-mákos

…tesszük. Majd a tölteléket készítjük el. A margarint és a porcukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a réteslisztet, a sütőport és a tejet. Kétfelé vesszük a krémet, az egyikbe mandulaaromát és…