Mákos, szilvalekváros sütemény

…összegyúrjuk, és addig pihentetjük ameddig a tölteléket összeállítjuk. A fehérjéket habbá verjük, majd hozzákeverjük a kétféle cukrot, a darált mákot, a citromhéjat és a mazsolát. A tésztát két részre osztjuk,…

Karamellás torta

…hűtőben pihentetjük. Kandírozott cseresznyével és cukrozott gyümölccsel díszítjük. A krémhez két evőkanál kristálycukrot aranybarnára pirítunk, és forró tejjel felöntve, kevergetve simára főzzük. A másik két evőkanál kristálycukrot a két tojássárgával…

Cukkinis Lasagne

…evőkanál apróra vágott petrezselyem 2 mogyoróhagyma só ízlés szerint bors ízlés szerint Elkészítés: 1. Lobogó sós vízben pár perc alatt kettesével megfőzzük a lasagne-leveleket, majd lecsepegtetjük. A megtisztított cukkini végeit…

Gesztenyegolyó

…gesztenyemasszát 16 részre formázom. Mindegyikre két-két szem magozott meggyet teszek, kissé bele is nyomom, majd a tenyeremben golyóvá formálom. A gesztenyegolyókat 15 percre mélyhűtőbe teszem. Ezután mindegyikbe fogpiszkálót szúrok, és…

Rumos puncs szelet

…és a két lap közé kenjük. A tetejére két tojás fehérjéből és 20 dkg porcukorból gőz felett mázt készítünk és bevonjuk vele a tésztát. Tanácsok: Csak másnap szeleteljük, hűtőben tartjuk….

Kinder szelet IV.

…20 dkg margarint habosra keverünk. A két krémet jól összekeverjük, és a két lap közé kenjük. A tetejére csokimáz kerül. Egy nap pihenésre van szüksége, hogy megpuhuljon. Megjegyzés: Nagyon finom,…

Kardinális

…cukrot is hozzáadva habosra keverjük, végül a lisztet is beledolgozzuk. Sütőpapírból két 25×40 cm-es darabot levágunk, és egy 30×35 cm-es tepsibe egymás mellé fektetjük, a két lap mindkét szélét felhajtjuk….

Kardinális

…és a vaníliás cukrot is hozzáadva habosra keverjük. Végül a lisztet is beledolgozzuk. Sütőpapírból két 25×40 cm-es darabot levágunk, és egy 30×35 cm-es tepsibe egymás mellé fektetjük, a két lap…

Kinder tejszelet

…A tűzről levéve belekeverjük a tejfölt, kihűtjük. A margarint kikeverjük a porcukorral, és a két krémet összekeverjük, majd a két lap közé töltjük. Lenyomkodjuk, hogy összeragadjanak. Megjegyzés: A receptet és…

Bálnaszem

…összedolgozzuk, hozzáadunk 4 tojássárgáját és egy kis tejet. A tésztát két részre osztjuk. Az egyik részt tepsibe nyújtjuk, a másikba két kanál kakaót teszünk. A barna masszából diónyi golyókat formázunk,…