Cukkinis Lasagne

Hozzávalók:

  • 10 levél Barilla Lasagne
  • 500 g cukkini
  • 200 g lágy sajt vagy krémsajt
  • 200 g kemény sajt
  • 40 g vaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 3 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem
  • 2 mogyoróhagyma
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

Elkészítés:

1. Lobogó sós vízben pár perc alatt kettesével megfőzzük a lasagne-leveleket, majd lecsepegtetjük. A megtisztított cukkini végeit levágjuk, majd az egyik felét karikára, a másik felét csíkokra vágjuk.

2. Nagyon apróra vágjuk a hagymát és a mogyoróhagymát. Felezzük meg, helyezzük el két serpenyőbe, hozzáadva fele-fele arányban az olajat és a vajat. Az egyik serpenyőbe tegyük bele a kerekre vágott cukkinit, a másikba a csíkokra vágott cukkinit. Pirítsuk meg, adjunk hozzá sót, borsot és petrezselymet. Amennyiben szükséges, adjunk hozzá néhány kanál vizet. Tegyük át a csíkokra vágott cukkinit egy másik tálba, és adjuk hozzá a krémsajtot, keverjük össze.

3. Két levél lasagnét helyezzünk egy kivajazott, hőálló edénybe, tegyünk rá a krémsajtos cukkinit, majd helyezzünk rá másik két levél lasagnét, arra a kerekre vágott cukkinit és a reszelt kemény sajtot. A rétegezést addig ismételjük, amíg elfogy a lasagne, majd a tetejére krémsajtos cukkinit teszünk. Végül szórjuk meg a maradék reszelt sajttal, és sütőben süssük 200 fokon 20 percig.

A Barilla Chef tippje:
A lasagne-levelek szép sárgák lesznek, ha a tészta főzővizébe egy kevés sáfrányt teszünk.