Aranygaluska

…cukor 50 dkg liszt 3 dl tej Elkészítés Könnyű kelt tésztát készítek. Ha megkelt ketté veszem, és az egyik feléből apró félholdakat szaggatok és tepsibe teszem (közben olajozom). Megszórom a…

Tejfölös fonat

…foszlós lesz. Ha nincs kelesztőtál, akkor sima edényben készül, mint a kelt tészta. A megkelt tésztát 9 részre osztom, és egyesével kisodrom rúdnak, félbehajtva összesodrom. Olyan lesz, mint a kicsi,…

Rakott kel hagymás babbal

…rakott kelt a szokásos módon: alulra levél kerül, majd rizs, majd – hús helyett – a hagymás bab. Annyi réteget készíts, amennyi a hozzávalókból kijön. Én legfelülre kelkáposztalevelet tettem. 180-200…

Tarkedli II.

…rá egy kevés langyos tejet, a végén szorunk bele kevés lisztet, majd kelni hagyjuk kicsit. Ezután kimérjük az 50 dkg lisztet, hozzáteszünk 3 tojássárgát, ráöntjük a kelt kovászt, hozzáadunk egy…

Egyszerű kínai kel saláta (mint savanyúság)

…egyike: A kínai kelt felszeleteljük, megmossuk, megsózzuk, de ne sok sóval, tehát nem besózzuk, csak megsózzuk…, és fél órát állni hagyjuk. Ezután nem nyomkodjuk ki (mert akkor összetörjük), csak amennyi…

Olajbogyós kiflik

…1 éjszakára a mélyhűtőbe. Ennyi idő alatt a fokhagymás vaj megfagy, és egyszerű lesz ráreszelni a kinyújtott tésztára. Kivesszük a hűtőből a duplájára kelt tésztát, és néhány perc alatt átgyúrjuk….

Mákos bobajka

…a langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, a sóval, a tojássárgájával, a felfuttatott élesztővel és az olvasztott vajjal robotgéppel bedagasztjuk, hogy sima, lágy kelt tésztát kapjunk. (Ha a tészta…

Kínaikel-pogácsa

…tésztába beleforgatom a darált kelt meg a fűszereket, és 3 evőkanál olajat is beledolgozok. A masszából nedves kézzel 8 lapos pogácsát formálok. Teflonserpenyőbe csorgatom a megmaradt olajat, jól felforrósítom, majd…

Hébeknédli

…langyos víz búzadara zsír a kenéshez Elkészítés: A hozzávalókból lágyabb kelt tésztát dagasztunk, amelyet egy órán át langyos helyen kelni hagyunk. A tésztát 4 részre vágjuk, és minden egyes darabot…

Kakaóval töltött fonott kalács

…kicsit megolvasztjuk, összekeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral és a kakaóporral. A kelt tésztát 6 cipóra szedjük. Mindegyiket téglalap alakra nyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, feltekerjük. Hármat-hármat összefonunk, így kettő kalácsunk…