Erdélyi rakottas

…5 perc nagyláng, 10 perc kisláng után megint nagylángon megvárom, míg sistereg, aztán 25 percig kislángon főzöm. Semmi lé nem kell alá!!Ezután kinyitom a kuktát, és kislángon elfőzöm azt a…

Daktyla (görög édesség)

…tészta.(Ha nem akarod rögtön kisütni,be lehet rakni hűtőbe,csak vigyázni kell,nehogy összeragadjanak,ha egymás tetejére pakolod). Bő,forró olajban,2-3 percig kell sütni,innen rögtön bele kell mártani a szirupba,s utána tehetjük a tálcára. Tanácsok:…

Epres, joghurtos torta

…piskótára és hűtőbe tenni 20 percre. Ezután kell rátenni az eper felét. Ettől kezdve megegyezik a zselatinfixes torta elkészítési módjával. Tippek Nagyon egyszerűen elkészíthető és finom sütemény, sütni-főzni nem kell,…

Vadas marhahúsból zsemlegombóccal

…liszttel sűríthetjük, vagy keményítővel. Ezt már nem kell főzni, éppen csak összeforralni. A mártásba még kell tenni 1-2 teáskanálnyi mustárt, citromlevet ízlés szerint. Végül keverjük bele a tejfölt, ekkor már…

Csibike zöldséges spagettije

…a sajttal és a zsemlemorzsával. Tanácsok: A zöldségek lehetnek mélyhűtöttek is vagy konzervek (akkor figyelni kell, hogy azokat nem kell annyi ideig főzni), illetve lehet még mással gazdagítani ami van…

Káposztás bab

…végén készíted:-) ) Sózni nem kell, a füstölt hústól bőven elég benne a só!! Közben felteszed a savanyú káposztát főni, úgy hogy ellepje a víz, és szórsz rá ételízesítőt, ezt…

Fekete-erdő torta IV.

…megcsúszik, és akkor ferde lesz. Gyakorlat kell hozzá és persze türelem. De mihez nem kell türelem. :-) A következő lépés a zselé. Ehhez kb. 1 evőkanálnyi zselatin kell és kb….

20 szeletes Feketeerdő torta

…egy csomó meggyes töltelékünknek ki kell maradnia, és a sima tejszínből is ki kell maradnia, így azt is felhasználjuk. A kakaós tejszínt csak a töltésnél használjuk, szóval annak el kell

Kinder szelet

…lesz a tészta. Kettéosztjuk, kinyújtjuk. A tepsi hátlapján (én sütőpapírt teszek rá, így nem kell vajazni-lisztezni) sütjük meg a lapokat. Óvatosan kell leszedni róla, nehogy eltörjön, mert ilyenkor még kemény…

Karalábéfasírt

Hozzávalók: 40dkg.karalábé 2 gerezd fokhagyma 5dkg vöröshagyma 2db tojás 5dkg. zsemlemorzsa olaj Elkészítés: A karalábét, a hagymákat puhára kell főzni,(nagyon) enyhén sós vízben, majd krumplinyomóval át kell törni.A tojást, a…