Adventi mandulás pulykamell

…és őrölt fehérborssal, fűszerezzük, a szeletet félbehajtjuk.(az üresen maradt részt ráhajtjuk a megtöltött részre.) Lisztbe, tojásba és mandulás zsemlemorzsába forgatjuk, étolajba egyenletesen, mérsékelt tűzön kisütjük. Köretként párolt rizst, és pirított…

Barack hawaii módra

…piskótamorzsa 6 dkg porcukor 12 szem meggy 4-5 evőkanál áfonya (aszalt is lehet) a tálaláshoz: 12 mandulás vagy diós csók Elkészítés: Az ananászt kissé lecsöpögtetjük, majd az egyik oldalát kókuszreszelékbe…

Fűszeres hal mandulás mártással

…őrölt mandulát, hozzákeverjük a lisztet, és felöntve a borral összeforraljuk. Adagonként tálaljuk úgy, hogy minden tányérra egy szelet halat helyezünk, egyformán rákanalazunk néhány evőkanálnyit a mandulás mártásból. Párolt fűszeres rizst…

Kókuszos és mandulás csiga

…krémeket is két felé osztjuk, így két kókuszos, és két mandulás tekercset kapunk majd. A cipókat fél cm vastagra nyújtjuk és elkenjük rajtuk a krémet. A tekercsből ujjnyi vastag szeleteket…

Könnyű túrótorta

Hozzávalók: 12 mandulás csók 23 dkg sovány túró 3 dkg édesítő 1 tojásfehérje 2 kávéskanál zselatinpor fél citrom 2 evőkanál forró víz kevés mazsola, őrölt mandula Elkészítés: Tedd a mandulás

Csokis-diós szelet

Hozzávalók: 10 dkg vaj, 40 dkg étcsokoládé, darabokra törve, 5 dkg finomított kristálycukor, 1/2 teáskanál őrölt fahéj, 20 dkg mandulás csók vagy kókuszos keksz, összetörve, 10 dkg brazil dió, durvára…

NewYork-i csokoládés krémsajttorta

…fehér csokoládé zsiradék (pl. sütőmargarin) a formához A laphoz 10 dkg vaj vagy margarin vagy sütőmargarin 20 dkg olasz mandulás csók Elkészítés A sütőt előmelegítjük. A mandulás csókot fagyasztótasakba tesszük,…

Csokoládés, mandulás cseresznyeszelet

…A vajat vagy sütőmargarint egy kevés cukorral simára dolgozzuk, a tojások sárgáját egyenként hozzáadva habosra keverjük, majd apránként a többi cukrot is belekeverjük és a csokis-mandulás masszához keverjük. Azután a…

Mandarinkrémes torta

Hozzávalók: 15 dkg vaj 30 dkg mandulás keksz 12 lap zselatin 1 doboz mandarin és-narancsbefőtt vegyesen 35 dkg mascarpone 40 dkg narancsos joghurt 8 dkg cukor 6 evőkanál citromlé 2…

Epres-mandulás charlotte

…sajtot, cukrot és az őrölt mandulát habosra keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan a mandulás krémbe forgatjuk, a feloldott zselatint is belekeverjük. Charlotte-formát alufóliával kibélelünk. A vízzel, cukorral…