Brinkmann professzor tortája

…csak 3 evőkanál túrókrémmel keverjük el, majd a maradék krémhez adjuk. Hozzákeverjük a tejszínt. A túrókrém harmadát kivesszük, és a hűtőbe tesszük. A meggyet a maradék krémhez keverjük. A piskótát…

Habos rebarbara

…be a tepsit. A maradék 4 tojást is kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját simára keverjük a 10 dkg cukorral és a második csomag vaníliás cukorral. A túrót…

Kati Szelet

…a maradék krém felét. Végül a sárga tészta tetejét is rárakjuk a tetejére, és megkentjük a maradék krémmel. A süteményt végül bevonjuk csokimázzal. Ha állt egy kicsit, akkor forró vízbe…

Madártejtorta

…egyharmadnyi lisztes keveréket rászitálunk, majd óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk. A maradék habot és lisztes keveréket ugyanígy, két részletben hozzáadjuk. Egy 24 cm átmérőjű tortaformát margarinnal kikenünk, kilisztezünk, és a massza felét…

Tiramisu torta

…a formában, és lehetőleg másnap vízszintesen kettévágjuk. A töltelékhez a kávét 3 ek amarettóval elkeverjük. A mascarpone sajtot, a túrót, a cukrot és a maradék amarettót simára keverjük. A zselatint…

Epres piskótatorta

…a maradék cukorral, majd levesszük a tűzhelyről, és feloldjuk benne a zselatint. Kevés joghurtot vegyítünk bele, aztán az egészet a maradék joghurthoz adjuk, és legalább 30 percre hűtőszekrénybe állítjuk. Kemény…

Mazsolás almatorta

…megszórjuk, és eloszlatjuk rajta a kompótot. A ráhajtott széleket a tejszínes tojássárgájával megkenjük. A tortát a maradék tésztából nyújtott lappal befedjük, a maradék tojással megkenjük, és megszurkáljuk. Előmelegített sütőben, 50…

Tiramisu-torta

…A kávéban a zselatinból 4 lapot az utasítás szerint feloldunk. Az egyik adag túrókrémből 3 evőkanálnyit kiveszünk, belevegyítjük a kávés zselatint, és a maradék túrókrémbe forgatjuk. A babapiskótákat a tortakarima…

Epres piskótatorta

…felforraljuk a maradék cukorral, majd levesszük a tűzhelyről, és feloldjuk benne a zselatint. Kevés joghurtot vegyítünk bele, azután az egészet a maradék joghurthoz adjuk, és legalább 30 percre hűtőszekrénybe tesszük….

Feketeerdő torta

…múlva meglangyosítjuk a maradék zselatint, a maradék tejszínt a porcukorral felverjük, a zselatint hozzáadjuk, habzsákba töltjük. A tortát kidíszítjük habrózsákkal és meggyszemekkel, esetleg csokiforgácsokkal, kinek-kinek ízlése szerint. gyermekkel is készíthető…