Túró puffancs

…25 dkg túró 1 kávéskanál szódabikarbóna Elkészítés A hozzávalókat összekeverjük, két evőkanál segítségével forró olajba szaggatjuk. Bő olajban kell sütni, hogy magától át tudjon fordulni. A kisült fánkokat porcukorral megszórjuk….

Máktorta

…a vajhoz vagy sütőmargarinhoz adni. Hozzáadnia a diót és a fahéjat. Belekeverni a 6 tojás kemény habbá vert fehérjéjét. Kivajazott vagy kisütőmargarinozott formába önteni, és kb 60-70 percig 2-es fokozaton…

Spárgával töltött csirkemell

…gr fokhagyma – reszelt sajt – rozmaring – só, bors Elkészítés: A csirkemellet kiterítjük, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk petrezselyemmel, rátesszük a vajat, az apróra vágott hagymát, majd a spárgát és feltekerjük,…

Piskóta idénygyümölccsel

…írja a piskótaféléknél, hogy utoljára kell belerakni a tésztába a tojások felvert habját. Ezért utáltak a lányaim sütni, mert mindig összeesett a piskótájuk. Jól jegyezd meg: 1. tojás, 2. cukor,…

Rakott krumpli tejjel sütve

…majd a kolbászokat vegyesen, a tojást. Teszünk rá egy kis tejfölt és vajkrémet, majd addig folytatjuk a rétegezést, míg a hozzávalók elfogynak. A tetejére ismét tejfölt és vajkrémet teszünk, majd…

Mézes diós torta

…1/2 dl rum, 1 csomag mézeslap Elkészítés: A hozzávalókat összekeverjük, a lapokat megtöltjük és kb. 12 órát állni hagyjuk. Megjegyzés: Még sütni sem kell! A receptet Pelles Jánosné küldte. Köszönjük!…

Egyszerű mikros

…3 evőkanál olaj,3 evőkanál víz,3 tojás, 1 evőkanál kakaópor, 5 evőkanál liszt, 6 evőkanál cukor 1/2 csomag sütőpor ezt összekeverni. Jénai tálba önteni mikroba tenni. 700 watton 6 percig sütni….

Epres palacsintatorta

…a pudingot az előírás szerint. Ha főzős a puding, akkor kihűtjük. Az eperből a legszebb szemeket félretesszük díszítésnek. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. Óvatosan belekeverjük a tésztába. Teflonserpenyőben olajat forrósítunk,…

Mazsolás kalács

…tojás nagyságú főtt krumpli olaj Elkészítés A tejet meglangyosítani, majd beleraknia a cukrot és az élesztőt (elmorzsolva). Egy nagy tálba belerakni a lisztet, majd hozzáönteni a felfuttatott cukros-élesztős tejet. Összekeverni…

Parasztos rakottbab

…még egy órát. Tanácsok: Ha a víz elfő, pótolni kell. lehet borral is pótolni. A receptet beküldte: LoLiNa Hasonló kategóriák nyers füstölt tarja hütöben tárolása parasztkolbász készítése sonka sütése yhs-SF01…