Pirított pulykamell filé sajtszószban
…gázra és hozzáadjuk a sajtot, majd a maradék tejet is. Megszórjuk ételízesítővel és egy kis szerecsendiót. 3. A húsokra ráöntjük a sajtszószt és a tálat a sütőbe tesszük, amíg elkészülnek…

…gázra és hozzáadjuk a sajtot, majd a maradék tejet is. Megszórjuk ételízesítővel és egy kis szerecsendiót. 3. A húsokra ráöntjük a sajtszószt és a tálat a sütőbe tesszük, amíg elkészülnek…
…paradicsomlével úgy, hogy a húst ellepje. A tepsit lefedjük, és sütőben, nagy hőfokon addig sütjük, míg a paradicsomlé eltűnik a húsról (kb. 45-60 perc a lé mennyiségétől függően). Ekkor a…
…megpirítottam, amint kihűlt, mozsárban finomra törtem. Közben a húst megtisztítottam, papírtörlővel felitattam a nedvességet róla. Megszórtam a sós fűszerkeverékkel, alaposan összeforgattam. Annyi ideig hagytam állni, míg a serpenyőben libazsírt hevítettem,…
…megolvasztjuk, miután megolvadt, felöntjük a borecettel és a brandyvel, addig kevergetjük, amíg homogén lesz. Ezután ráöntjük a szilvára és a gyöngyhagymára. Teszünk bele kurkumát és fahéjat ízlés szerint, majd a…
…a zöldfűszereket, a fűszereket, a sót és a sütőport. Jól elkeverjük, összegyúrjuk, és kb 30 percig állni hagyjuk. A masszából 14-16 falafel gombócot formálunk.Ha túl ragacsosak lennének meghempergethetjük egy kis…
…a krumplipürét a szokásos módon, azzal a különbséggel, hogy vajon és a tejen kívül adok hozzá reszelt fokhagymát, borsot és a reszelt sajt felét. Kicsit sűrűbbre készítem a krumplipürét, ezért…
…óráig pároljuk, majd a fóliát levéve szép pirosra sütjük. Megjegyzés: Bármilyen köret illik hozzá. Az uborka miatt én savanyúságot nem adok hozzá. A receptet és a fotót Kgizike küldte. Köszönjük!…
…mustáros keveréket, és befedve puhára párolom. Tanácsok: Párolt rizs a hozzávaló köret, amit azalatt készítek el, amíg a csirke párolódik. De párolt zöldségek mellett is tálalható. A receptet beküldte: Mókica…
…a gombócokat még keleszteni egy kicsit főzés előtt, de anélkül is egészen hasonló lesz ahhoz, amilet Szlovákiában ettem. Felszeletelve mártásos húsok mellé finom köret. A receptet Gyuris Magdolna küldte. Köszönjük!…
…tölcsér formába majd szalvétába csavarva fogyasztható. Tanácsok: Nem kell összekeverni az egészet. Csak ugy lazán rá kell rakni vegyesen a tányérra. Csak az álljon neki akinek türelme van, aki szeret…