Lestyános-kapros burgonyaleves

…rádobjuk, piritjuk. Ha a hagyma átüvegesedett hozzáadjuk a karikára vágott kolbászt, a kis kockára vágott burgonyát és a zúzott fokhagymát. Mewghintjük fűszerpaprikával és l elkeverjük, majd kb. 1,5 – 1,8…

Fokhagymás-kakukkfüves tepsis burgonya

Hozzávalók: burgonya, vastag hasábokra vágva fokhagymagerezdek, héjasan kevés olívaolaj kakukkfű só Elkészítés: Vékonyan kiolajozunk egy tepsit, majd beleszórjuk a burgonyát, a héjas fokhagymagerezdeket, majd megszórjuk kakukkfűvel és sóval, összeforgatjuk, Kevés…

Vasi pecsenye dödöllével

…zúzott fokhagymával. A tojásokat üsd fel, add hozzá a nagyon finomra reszelt burgonyát, pici sóval és tejjel keverd simára. A szeleteket előbb lisztbe, majd a burgonyás tojásba, végül a morzsába…

Tepsibe rétegezett húsos burgonya

…néhány szelet baconnel betakarom, alufóliával lefedem, és másfél óráig 180 fokon sütöm. Miután az alufóliát levettem, 20 percre még visszatolom a sütőbe. Megjegyzés: Kicsit macerás étel, de az íze…

Burgonyafelfújt vagdalthússal

…kemény tojás, 1/8 húsleves, 1 evőkanál petrezselyem Elkészítés: Megtisztítjuk a burgonyát, karikára vágjuk, megmossuk, és konyharuhán megszárítjuk. Egy kis vajat felforrósítunk, és a burgonya mindkét oldalát arany barnára sütjük. Megtisztítjuk…

Tepsiben sült busa

Hozzávalók: 1 db kb 3 kg-os busa mustár paprikakrém só flekken fűszerkeverék 5 dkg vaj 2-3 fej vöröshagyma 2 dl tejföl 50 dkg burgonya Elkészítés: A busát megtisztítjuk, fejét és…

Pulykamell gesztenyével és gyömbéres almával

…A megtisztított burgonyát rácsos burgonya szeletelővel leszeleteljük, leöblítjük, ruhán leszárítjuk, és forró olajban aranysárgára sütjük. Köretként adunk a húshoz vörösborban áztatott aszalt szilvát és alma chipszet. Felhalmozzuk a tálra a…

Svájci sajtos burgonya

…elhagyhatják/ 2 kiskanál egész kömény só pici őrölt szerecsendió Elkészítés: A krumplit héjában sós és a köménymagos vízben megfőzzük. A tepsit – amiben sütni fogjuk – l kivajazzuk, az aljára…

Füstölt sajtos töltött szalonnás burgonyaszendvics

Hozzávalók: burgonya szeletelt bacon füstölt sajt friss rozmaring és kakukkfű őrölt bors só Elkészítés: A burgonyákat héjastul megmossuk, fazékba tesszük, és annyi vizet engedünk rá, hogy ellepje, puhára főzzük. Ha…

Káposztás hajtóka (Mangocs)

…áttört burgonyához hozzáadjuk a lisztet, darát, sót, zsiradékot pl. sütőmargarint, és az egész tojással összegyúrjuk. A liszt mennyisége a burgonya „lisztességétől” is függ, többet is megkívánhat a tésztánk. A tésztát…