Magyarburger

…még egyszer alaposan gyúrjuk össze. Vizes kézzel formázzunk belőle gombócokat, lapítsuk lepénnyé, és olajjal megkent, forró sütőlapon, amúgy „amerikásan” süssük készre. Kínáljuk zsemlébe téve, marinírozott paprikával és hideg sörrel. Megjegyzés:…

Debreceni hústekercs

…majd egy-egy lehéjazott virslit rátéve szorosan feltekerjük, és hústűvel megtűzzük. A tojást habosra keverjük a sörrel, liszttel, sóval és borssal. (Sűrű palacsintatésztának kell lennie.) A tekercseket először lisztbe mártjuk, ezután…

Göngyölt csirkemell

…palacsintatészta sűrűségű legyen. 15 percig állni hagyom, ha nagyon besűrűsödik, egy kis sörrel hígítom. A melleket lisztbe forgatva belemártom a sörtésztába, és bő, forró olajban aranybarnára sütöm. Tálaláskor mindegyiket megkenem…

Palacsinta levesbetét

Hozzávalók: (8 személyre): 1-2 tojás, 20 dkg sima liszt, 2 evőkanál olaj, sör, só Elkészítés: A tojást a liszttel összekeverjük, és annyi sörrel engedjük fel, hogy a szokottnál kicsit hígabb…

Sörben sült csirke III.

…és hűtőszekrénybe téve egy napig állni hagyjuk. Másnap alufólia alatt sütni kezdjük, majd amikor félig már kész, levesszük az alufóliát, és a másik fél liter sörrel locsolgatva folyamatosan pótoljuk az…

Natúr pizza

Hozzávalók: Pizza tészta: 1 dl tej 1 élesztő vagy egy fél /milyen vastagra szeretnéd/ 2 kis kanál cukor 40 dkg liszt 1,5 dl víz vagy sör /én sörrel szeretem/ 1…

Sörben sült csirke V.

Hozzávalók: 2 kg csirkehús 5 dl sör 6 db leveskocka Elkészítés: A sörben feloldjuk a leveskockákat. Tepsibe fektetjük a húst, leöntjük a sörrel. Megsütjük (nem kell lefedni). Nem kell sózni,…

Sörben sült csirke

…lekenem a 2 leveskockával, a maradék hagymát ráteszem, majd ráöntöm az üveg sör felét. 1 óráig sütöm, miközben a maradék sörrel locsolgatom. Megjegyzés: Isteni! A receptet Márkus Alexandra küldte. Köszönjük!…

Ínyenc csibepecsenye

…üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a felkarikázott répákat, sóval, borssal és tárkonnyal fűszerezzük, kevés vízzel összepároljuk. A tejfölbe csomómentesre belekeverjük a lisztet, behabarjuk vele a zöldséges ragut, beforraljuk. A lisztből a sörrel,…

Sertéscsülök hagymás kelkáposztával

…másfél óra alatt megfőzzük, majd nagyobb darabokra vágjuk, és fokhagymagerezdekkel megtűzdeljük. Egy hőálló tálba kevés olajat öntünk, erre tesszük a csülökdarabokat, majd sörrel alaposan meglocsolva kb. 200 fokon megpirítjuk. A…