Kecskesajtos uborka salátaágyon

…cm hosszú darabokra vágjuk. A salátát megmossuk, összetépkedjük, majd egy tányérra rakjuk. Erre öntjük az öntetet. A kecskesajtot apró kockákra vágjuk. Ha kedvünk tarja (nem szükséges), az öntet serpenyőjébe löttyintünk…

Gyroszos tortilla

Hozzávalók: Tészta: 30 deka liszt, 4 evőkanál olaj, csipet sütőpor, víz, só. Hús: 30 deka sovány hús, gyros fűszerkeverék, só. Öntet: 1 kis pohár tejföl, kevés kígyóuborka, só. Zöldég: káposzta,…

Kókuszos kocka

…be a sütőbe. Ha kihűlt felkockázzuk, beleforgatjuk a csokis öntetbe, és a kókuszba. Az öntet hozzávalóit összefőzzük, egy kicsit sűrűbbre, mintha kakaót főznénk. Tippek A pohár a joghurtos poharat jelenti….

Csokis-habos fánk

…(habfixet is tegyünk bele). A teljes adaghoz kb. 7 dl tejszín kell, de a fánkokat fagyaszthatjuk is, ha kisebb adagot akarunk csak készíteni. Csokis öntet: A tejet felforraljuk úgy, hogy…

Hideg tésztasaláta eperrel és spárgával

…vízben. Az epret megmossuk, kicsumázzuk, és vékony gerezdekre vagy szeletekre vágjuk. Egy tálkában az öntet hozzávalóit, azaz az olajat, a balzsamecetet, kevés sót és frissen őrölt borsot, valamint a grapefruit-levet…

Somlói egyszerűen II.

Hozzávalók: 1 l tej 10 dkg sütőmargarin 4 egész tojás 2 evőkanál liszt 8 evőkanál cukor 2 csomag vaníliás cukor 20 dkg babapiskóta rum vagy rumaroma 2 teáskanál kakaó Elkészítés:…

Somlói egyszerűen

…A receptet Nyuszipók küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák csokiontet elkeszitese csokiöntet kakaóból és tejből csokiöntet pudingporból ocsi puding Csokiöntet táblás csokiból csokiöntet kuglófra rizsfelfujthoz csokiontet csokiöntet sűrítése rizskokhoz csokiöntet trjszines csokiontet

Diós-mazsolás somlói

…tepsibe öntjük, majd tűpróbáig sütjük. Tálra tépkedjük a kisült tésztát, ráöntjük az elkészített vaníliás pudingot, és tálaláskor csokiöntetet, tejszínhabot kínálunk mellé. gyermekkel is készíthető Hasonló kategóriák csokiöntet kakaóból csokiöntet csokiból…

Souvlaki tzatzikivel

…730 kcal / 3052 kJ. Italajánlat: száraz fehérbor Somlói Hárslevelű ’98. Tanácsok: Én imádom… Ha gondolod ..én még szalonnával , gombával , padlizsánnal és uborkával szoktam feldobni a nyársat:) De…

Somlói szelet

Hozzávalók: A tésztához: 2 egész tojás 10 dkg cukor 8 dkg vaj 1 evőkanál méz 40 dkg liszt 1 evőkanál szódabikarbóna A krémhez: 4 evőkanál liszt 5 dl tej kevés…