Padlizsános csirke
…lelapogattam, hogy összeérjenek az ízek (de azért ne törjenek össze a hozzávalók). Legvégére padlizsánt hagytam, majd megszórtam a sajttal. Jól átsütöttem a jénai tetejével, majd még kicsit pirítottam tető nélkül…

…lelapogattam, hogy összeérjenek az ízek (de azért ne törjenek össze a hozzávalók). Legvégére padlizsánt hagytam, majd megszórtam a sajttal. Jól átsütöttem a jénai tetejével, majd még kicsit pirítottam tető nélkül…
…újból diót szórunk. A két palacsintát együtt tekerjük fel, és egy közepes jénaiba tesszük. Minden palacsintával így járunk el, míg a jénai tele lesz. Ezek után a palacsintatekercseket a jénaiban…
…a sütés előtt flekken fűszerkeverékkel (bőven) és pici sóval bedörzsöljük, hűtőben érleljük. Cserépedényben vagy jénai tálban (lefedve) sütőben, lassú tűzön puhára pároljuk (kb. 2 óra), fedő nélkül nagy lángon (kb….
…A csirkemelleket 1 centi vastagságúra szelem. Jénai tálat kirakok szalonnával, ráteszem a karikára vágott burgonya felét. Majd beforgatjuk a húsokat rétesliszt, fűszerpaprika, só, bors, majoránna, zúzott fokhagyma (ízlés szerint), szerecsendió,…
…egy teflonban és a húsok minkét oldalát pirosra-ropogósra sütjük benne. A húsokat lecsöpögtetjük és egy jénai tálra helyezzük. 2.) Elkészítjük a sajtszószt: A vajat kislángon megolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet, és…
…a májhoz és eldolgozzuk. Ha száraz, kis vízzel segítünk rajta. Ez lesz a töltelék. Egy szögletes jénai (mert ebből könnyebb kiszedni) aljára teszünk egy sor bacont, az oldalára is, azután…
Hozzávalók: 1 személynek: 25 dkg brokkoli 1 tojás 1 evőkanál zabkorpa 1 evőkanál olaj só feketebors Elkészítés: A tojást habosra verjük. Egy külön tálkában összekeverjük a zabkorpát a sóval és…
…Borsozzuk, sózzuk, és beledobjuk a hagymát is. Puhára főzzük. Mikor készen van, kivajazott jénai tálba öntjük, és a tetejét picit megpirítjuk a sütőben. Megjegyzés: Ezt az ételt Nigella főzte a…
…végül hozzáadjuk a pudingporokat, és állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Egy jénai tálat vagy kerek üvegtálat kibélelünk háztartási keksszel, ebbe beleöntjük az almamasszát, a tetejére szintén kekszet rakunk, és az…
Hozzávalók: 4nagyobb sárgarépa 4 drb héjában fott krumpli, 4 drb fott tojás 2 dobos tejfol kb.25dkg darált dió 2 gerezd foghagyma Elkészítés: tortaformaba, vagy jénai tálba készítsuk. Also sorba reszeljuk…