Rakott szárnyas színes lisztbe forgatva

Hozzávalók:

  • kb. 6 db csirke- vagy pulykamell
  • 12 db közepes burgonya
  • vöröshagyma
  • bors
  • őrölt kömény
  • fokhagyma
  • szerecsendió
  • majoránna
  • rétesliszt
  • fűszerpaprika
  • bacon
  • 1,5 dl tejszín
  • 2 dl tejföl
  • olaj

Elkészítés:

A csirkemelleket 1 centi vastagságúra szelem. Jénai tálat kirakok szalonnával, ráteszem a karikára vágott burgonya felét. Majd beforgatjuk a húsokat rétesliszt, fűszerpaprika, só, bors, majoránna, zúzott fokhagyma (ízlés szerint), szerecsendió, őrölt kömény keverékébe. Fontos, hogy a liszt szép színes legyen a pirospaprikától és a borstól, és így beborítjuk vele a burgonyát, majd a hússzeletekre sok hagymakarikát teszünk. Ismét jön a burgonya. Végül a tejfölt tejszínnel és egy kanál olajjal jól kikiverünk, és egyenletesen ráöntjük a tetejére. Alufóliával letakarjuk, és előmelegített sütőben közepes lángon 1,5 órát sütjük. Aikor megpuhult, levesszük róla az alufóliát, és reszelt sajttal megszórjuk, majd még úgy 10 percig pirítjuk.

Megjegyzés:

Sütéssel együtt több, mint másfél óra! Amúgy az
előkészítés úgy 15 perc. Célszerű a burgonyát is besózni, mindkét réteget.

A receptet Moncsi2121 küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák