Kókuszos-ananászos torta
…teszünk rá a kókuszos krémből. Ráhelyezzük a következő tortalapot, és ugyanígy járunk el, majd a harmadikkal is szintén. Az utolsó tortalapra már csak a kókuszkrémből teszünk, végül a torta oldalait…

…teszünk rá a kókuszos krémből. Ráhelyezzük a következő tortalapot, és ugyanígy járunk el, majd a harmadikkal is szintén. Az utolsó tortalapra már csak a kókuszkrémből teszünk, végül a torta oldalait…
…a tortát úgy, hogy a fehér piskóta középre kerüljön. Hagyjuk állni a hűtőben 1-2 órát, majd a tetejét 2 tábla ét tortabevonóval bevonjuk. A csoki szilárdulása után a díszítéshez keményre…
…a jó, ha a hab hófehér marad!) A sütési idő lejártát követően nem vesszük ki a tortát a sütőből, hanem otthagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt, egy késsel kikaparjuk a belsejét, hogy…
…sütőben kb. 60 percig süssük. Sütés után kicsit hagyjuk kihűlni, majd megfordítjuk, és egy vastag hurkapálcikával megszurkáljuk a tésztát. Ekkor az előre elkészített citrom levében feloldott porcukrot rálocsoljuk a torta…
…nehogy megégessük magunkat! Miután mind a 12 cikket elkészítettük, a torta tetejére helyezzük. Megjegyzés: A receptet Fazekas Éva, a fotót Moleva76 küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák glazur készítés csololade glazur keszitese…
…a túrós masszába forgatjuk. A tortát vízszintesen kettévágjuk, és az alsó lapra kenjük a krém felét. Ráborítjuk a tortalapot, és a maradék krémmel bevonjuk a torta oldalát és tetejét. A…
…a zselé megkössön. Díszítés: 20 dkg friss áfonyával kirakjuk a torta tetejét, majd olvasztott és higított zselével fényezzük egy ecset segítségével. 2 dl tejszint habbáverünk 1 dkg porcukorral és egy…
…4 tojásfehérjét felverjük. A tojássárgás cukorhoz először a felvert fehérjét keverjük hozzá laza mozdulatokkal, majd végül a sütőporos lisztet. Túrókrém: 10 dkg Ramát 25 dkg porcukorral keverjünk ki, adjunk hozzá…
…egynegyedét, és ráborítjuk a felső tortalapot. A maradék krémmel megkenjük a torta tetejét és oldalát. A félretett krémmel habrózsákat nyomunk a torta szélére. Narancsgerezdekkel vagy más gyümölccsel díszítjük, megszórjuk csokoládéreszelékkel….
Hozzávalók: 1 sárga, kerek piskótalap (lehet készen vásárolt is), 3 db nagyobb narancs, 3 egész tojás, 15 dkg porcukor, 1 dl édes fehérbor, 15 dkg vaj vagy margarin, 2 dl…