Kapros halfilé

Hozzávalók:

  • 1 kg filézett, pucolt, szeletelt halfilé (tonhal vagy lazac)
  • 1 nagy pohár tejföl
  • 1 nagy fej vöröshagyma felkarikázva
  • trappista sajt
  • 1/2 dl citromlé
  • víz
  • 3-4 szál friss kapor
  • olívaolaj
  • bors
  • sült hal fűszerkeverék
  • fokhagymapor

Elkészítés:

A halszeleteket jól átmosom, majd egy tálcára egymás mellé fektetem, és mindkét oldalát megkenem olívaolajjal, megszórom sóval, borssal, sült hal fűszerkeverékkel, majd hűtőbe teszem 20 percre, hogy az ízek összeérjenek. Ha letelt a 20 perc, előveszek egy tűzálló üvegedényt, majd kevés olívaolajat öntök az aljára, és beleteszem a felkarikázott vöröshagyma felét, egymás mellé belefektetem a halszeleteket, majd a tetejére fektetem a hagymakarikák másik felét is, és egyenletesen rálocsolom a citromlevet. Ezután óvatosan ráöntöm a vizet, vigyázva, hogy ne mossam le a fűszert a halszeletekről. A tejfölt összekeverem az apróra szelt kaporral, kevés fokhagymaporral és felhigítom kevés vízzel, hogy tejszínes állaga legyen, majd egyenletesen a halszeletekre öntöm. Előmelegített sütőben közepes lángon, alufóliával a tetején, kb. 30 perc alatt készre párolom. Ha kész, leveszem az alufóliát, és megszórom a tetejét reszelt sajttal, és aranybarnára sütöm. Köretként zöldséges rizs illik hozzá a legjobban! Jó étvágyat!

Megjegyzés:

Nagyon egészséges és kiváló étel magas vérnyomásúaknak vagy diétázóknak, alacsony kalóriatartalma miatt, nem terheli meg a gyomrot és nagyon finom! Bátran ajánlom minden halszerető embernek! :)

A receptet Laraa21 küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák