Hozzávalók
- elkészítés:–
- nehézség:Nincs beállítva
- sütési hőfok:–
- sütési idő:–
5 db tojás
5 púpozott evőkanál cukor
5 púpozott evőkanál liszt
Elkészítés
A piskóta csak úgy lesz finom, ha nem akarjuk görcsösen jóra csinálni. Ez a béke sütije. Gyújtsuk be a sütőt, hogy melegedjen fel rendesen. Mondjuk azt, hogy egy A4-es méretű tepsi, az kis tepsi. Ebben az esetben ahhoz, hogy egy kis tepsi méretű, magas piskótánk legyen, 5 tojás kell. Válasszuk szét az 5 tojást, a fehérjét érdemes egy magas falú műanyag edénybe, vagy ha van habverő gép, akkor annak az edényébe tenni. A gyerekek roppantul élvezik ezt a részt. Hagyjuk, hogy csinálják. A sárgájába tegyünk bele 3 evőkanál cukrot, és keverjük addig, amíg fehér nem lesz. Ekkor már rendesen megnő a térfogata, és habos, ragadós lesz. Ezt is nyugodtan csinálhatja a segítségünk, úgy is nagyon hamar elfárad, és akkor kimérheti előre a lisztet, amíg mi befejezzük. Robotgéppel is ki lehet keverni, úgy csak 3-5 perc. Ha nem habos a sárgája, akkor nem lesz az igazi a tészta, szerintem. Ekkor a fehérjét kezdjük el verni (kézzel, vagy géppel, mindegy). Ha már majdnem kemény, (megáll a habverőn, de még laza), akkor tegyük bele a maradék két kanál cukrot. Addig kell tovább verni, amíg a tálat felfordítva, már nem esik ki belőle a hab. Ekkor öntsük bele a sárgáját a fehérjébe, és olyan mozdulatokkal keverjük el, hogy magunktól elfelé indulva, a karunkkal köröket rajzolva keverjünk. Képzeld el, hogy egy darálót hajtasz, csak éppen a fakanál van a kezedben. Ekkor nem törik össze a hab. Ha úgy kevered, mint bármilyen más tésztát, akkor nem kerül bele elég levegő, sőt még ki is keverjük belőle azt, ami van, márpedig a tészta csak akkor lesz magas, ha sok a levegő benne. A kiskukta már biztos kikanalazta a lisztet, és biztos lenyalta már a tészta felét a fakanálról, a falról, és a homlokunkról is. Ha ez megvan, fogjunk egy szitát, és kanalanként szitáljuk bele a habba a lisztet. Ugyanolyan daráló, hajtós módszerrel kavarjuk bele, hogy ne törjön a hab. Ha megvan, akkor egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntsük bele a masszát. Ne rázzuk, ne ütögessük, mert kijönnek a levegőbuborékok, és akkor nem lesz magas a tészta. Tegyük be a sütőbe, és vegyük le a fokozatot úgy, hogy a tartalék, és az eggyel magasabb fok között legyen. Amikor megérezzük az illatát, akkor tekerjük le tartalékra a sütőt. Akinek üveges a sütője, az látja, hogy hol jár a tészta. Akinek nem, az óvatosan kukkantson be rá, ne gyorsan, mert ha kapkodva csináljuk, annál több hideg levegőt engedünk rá a tésztára. A szélébe szúrjunk egy tűt, és csukjuk is vissza a sütőajtót. Ha a tű ragacsos, még sütni kell addig, amíg már kihúzáskor nem lesz semmi rajta. Ekkor én még a biztonság kedvéért a közepébe is szúrok egyet, nehogy ragacsos legyen, és befürödjek a kis szakács mellett, én tehetségtelen felnőtt. Minél kevesebbszer nyissuk rá az ajtót, mert a hideg hatására összemegy a tészta. Próbáljunk meg az orrunkra hagyatkozni. A kész piskótát illatról is fel lehet ismerni, bár ahhoz jó sokat oda kell előtte égetni. Azért nem írom, hogy mennyi percig, milyen fokon, melyik sütőrácson süssük, mert mindenkinek más, és más sütője van. Ha illatozik, akkor már mindjárt megvan. Addig hagyjuk nyugodtan, és utána max. kétszer elég rákukkantani meg szurkálgatni. Az illat a fontos. Ha a tűn már nincs semmi, akkor zárjuk el a gázt, és egy fakanalat tegyünk a sütőajtóhoz, hogy egy jó résnyire legyen nyitva. Így összeesik ugyan a tészta, (mindenképpen összeesik, nekem senki nem mondja, hogy nem), de csak nagyon picit. Ha már csak langyos a sütő, akkor ki lehet venni, és rácsra borítani fejjel lefelé, mert úgy le tudjuk venni a sütőpapírt. Aztán fordítsuk vissza az aljára, mert a teteje ragadós langyosan. Érdemes otthagyni a rácson, mert úgy nem nedvesedik meg az alja. Ezután mindenki azt művészkedik vele, amit csak akar. Persze, hagyjuk, hogy a gyermek segítőtársunk arassa le a babérokat. Tündérek, ha megdicsérik őket! Jó étvágyat!
Tippek
Az elkészítéshez sok jókedv, és egy segítőkész kis kukta is kell.
gyermekkel is készíthető