Sült rizseshús

Hozzávalók:
fél kg rizs
fél kg darált sertéslapocka
1 konzerv zöldborsó
1 nagy doboz tejföl (450 g)
20 dkg trappista sajt
olaj
1 fej vöröshagyma
pirospaprika
bazsalikom
oregano
1 db egész paradicsom
pici ketchup
só, bors, ételízesítő

Elkészítés:
A vöröshagymát pici olajon megdinszteljük, a tűzről félrehúzva pirospaprikát teszünk bele, majd hozzáadjuk a darált húst, alaposan összekeverjük vele. Öntünk alá kb. 1,5 dl vizet, és hozzáadunk 1 db paradicsomot, amelyet előzőleg apróra vágtunk. Picit hagyjuk főni az egészet fedő alatt, majd ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel, bazsalikommal, és teszünk bele kb. 1 evőkanál ketchupot. Öntünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Fedő alatt tovább főzzük, közben néhányszor megkeverjük és ha kell, utánaízesítjük.
Közben a rizst olajon üvegesre pároljuk, és 9 dl sós vizet felteszünk főni. Ha lobogva forr, a rizsre öntjük, gyorsan lefedjük, hogy a szemek kipattoghassanak. A lángot nem szabad lejjebb venni! Ha már kezd nyálkás lenni (tehát a víz szinte teljesen elforrt róla), akkor elzárjuk alatt a lángot, és vagy “bebugyoláljuk” vagypedig forró sütőbe tesszük, hogy készre párolódjon.
Közben a pörköltes alapot kevés liszttel besűrítjük.
Fogunk egy magas peremű tepsit vagy tűzálló tálat, és vajjal szépen kikenjük. Beleöntjük a rizst, ráöntjük a pörköltes alapot, jó alaposan összekeverjük. Elsimítjuk a tepsiben vagy a tűzálló tálban. Ezután fogjuk a nagy doboz tejfölt, szépen elkenjük az étel felületén, majd a sajtot egyenletesen ráreszeljük. Megszórjuk oreganoval, alufóliával lefedjük, és addig sütjük, míg a teteje kezd rózsaszínűvé válni.

Tanácsok:
-nem árt, ha jó ízesre készítjük a szaftot, a sok rizs mellé elkél :)

-a tejföl nagyon kell a tetejére, a savanykás íz és a pörkölt fűszeres ízvilága nagyszerűen összeadódik :)

-a zöldborsót (ha konzerv) a legvégén adjuk hozzá, ha viszont nyers vagy mirelit, akkor főzzük bele a pörköltes alapba!

Elkészítési idő: 90 perc

A receptet beküldte: Törölt felhasználó 1