Jakut kárászleves

Hozzávalók:

  • 1 kg tisztítatlan egész kárász (lehetőleg kisebbeket vegyünk, olyan 15-20 cm méretűeket)
  • medvehagyma (ha nincs, valamilyen zöldhagyma is jó, ebből nem kell sok)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 dl tej

Elkészítés:

Vesszük a kárászokat és lepikkelyezzük, levágjuk a farokuszonyát és melső uszonyait is eltávolítjuk. Beirdaljuk a gerince mellett mindkét oldalon. Ezután nem bontjuk fel, hanem az oldalán belevágunk közel a fejéhez, és a 4-5. bordája közt egyetlen 3 cm hosszú bemetszést teszünk, amin keresztül benyúlva kisujjunkkal eltávolítjuk a kárász epéjét (lent a vastagbél felé keressük és kampószerűen tartva ujjunkat húzzuk ki a béllel együtt). Vigyázzunk, hogy ne nyomjuk szét az epét, mert megkeseredik az egész! Ízlés szerint a beleket, májat stb is el lehet távolítani (én nem szoktam), de az ikrája mindenképp maradjon benne! Ez a lényege ugyanis, hogy minden benne fő a halban.

Az így előkészített halakat felöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje őket, és elkezdjük lassan (minél lassabban) melegíteni. Mikor majdnem kész, akkor az egész picire vágott fokhagymát hozzátesszük. Ezután – de mikor már teljesen megfőnének a halak – adjuk hozzá a tejet. Ízlés szerint sózzuk, amikor akarjuk. Ha kész, a halakat óvatosan kiszedjük (nem összetörni szegénykéket), és egy külön tálra helyezzük. A levét bögrékbe mérjük, és megszórjuk a tetejét egy kis zöldhagymával. A halakat kézzel tudjuk a leggyorsabban enni.

Megjegyzés:

Csak az epe kivétele nehéz, a többi gyerekjáték. Nagyon finom!

A receptet Sahauola küldte. Köszönjük!