Kongó torta

…tojás kemény habját adjuk hozzá könnyedén és vajazott, lisztezett, magas falú tortaformába rakva, forró sütőben megsütjük. Sütés után a kihűlt tésztát három rétegre vágjuk és 4 deci tejszínből 10 deka…

Görög rakott burgonya

…mártással vonjuk be. A mártáshoz a tejet a liszttel simára keverjük, beledobjuk a vajat, sóval, szerecsendióval ízesítve, kevergetve sűrűre főzzük. A rakott burgonyát most már csak néhány percre tesszük vissza…

Káposztás burgonyafelfújt

…majd beborítom a húsokat a felszeletelt szalonnával. Enyhán megsózom az egészet, alá öntök kb. 2 deci bort és már mehet is a sütőbe. Egy serpenyőbe néhány kanál cukrot karamellizálok, majd…

Almáslepény II.

Hozzávalók: Elkészítés: 60 dkg lisztet, 1 csomag sütőport, kevés sót és ízlés szerint cukrot 1 egész tojással, 15 dkg zsírral és 2 deci tejföllel összegyúrunk. A tészta egyik felét tepsiben…

Isteni vaníliás sütemény

…töltjük, és a sütőben 175 fokon 45 percig sütjük. Miután kicsit kihűlt, a süteményt kivesszük a formából. A máz elkészítéséhez először is durvára aprítjuk a tortabevonót. A tejszínt fél deci

Sertéskaraj göngyölve

…kicsavarodni. Tepsibe teszem egymás mellé, 1 deci vizet és 15 dkg zsírt teszek alá. Fóliával lefedve puhára párolom, majd – ha megpuhult – szép pirosra sütöm. Megjegyzés: A receptet Szécsi…

Fóliában sült marhacomb

…olajban minden oldalát megpirítjuk. A sárgarépát, a fehérrépát, a hagymát és a csiperkét nagyobb darabokra vágjuk, tepsibe tesszük, ráfektetjük az alufóliába göngyölt húst, és meglocsoljuk a sült zsiradékkal. 3 deci

Kókuszos darálós keksz

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:– sütési idő:– 70 dkg liszt 25 dkg margarin 25 dkg porcukor 2 egész tojás 2 vaníliás cukor 2 cs. kókuszreszelék annyi rum hogy a…

Tepsis csülök

…a betétre, és önts alá három deci vizet. A kukta jelzésétől számított 30-40 percig főzd. Közben a burgonyát hámozd meg, és nyersen, karikára vágva egy tepsiben terítsd szét. Sózd meg,…

Ördögi csokitorta

Hozzávalók: 5 dkg dió 15 dkg liszt 1 teáskanál sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 1 csipet só 5 dkg cukrozatlan kakaópor 15 dkg puha vaj 25 dkg cukor 2 db tojás…