Tenkes káposzta

Hozzávalók: 1 kg sertéscomb 1 kg fejes káposzta 1 fej hagyma 1 pohár tejföl liszt só pirospaprika 1 ág csombor (borsikafû) Elkészítés: A húsból a szokásos módon pörköltet készítünk. A…

Rakott patiszon

…közepét, aztán a következő módon téveszd meg. Vágd apró kockákra az első negyedét, majd – mintha csak szeszély lett volna – szeld fel a nagyját vékonyan. Készíts a darált húsból

Káposztás böllértokány

…csípős paprika, só. Elkészítés: A vékony csíkokra vágott füstölt szalonna zsírját kiolvassztjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát,néhány percig pirítjuk,majd beletesszük az ujjnyi csíkokra vágott húst.Gyakran kevergetve pároljuk,amíg a húsból kioldódó…

Kapros-tejszínes szűzérmék

Hozzávalók: 40 dkg szűzérme 4 dl főzőtejszín 1 hagyma nagy csokor kapor só bors pici fokhagymasó fehérborecet ételízesítő vaj liszt Elkészítés: A szűzérmét felszeletelem, kiklopfolom, ételízesítővel megszórom, majd lisztben megforgatom….

Húsgolyócskák fűszeres paradicsomszószban

…fokhagymát, a fűszerkeveréket és a paradicsomlevet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd pár percig forraljuk. Tegyük bele a golyócskákat, majd 200 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt süssük készre. Sajttal megszórva,…

Zöldborsós szelet

…vékony szeleteket vágunk, befűszerezzük, kevés olajon hirtelen kisütjük, ráöntjük a zöldborsót (ha konzerv lehet lével együtt, egyébként kevés vizet is adunk hozzá). Beletesszük az ételízesítőt, a paradicsompürét és puhára pároljuk….

Burgonykrokett – másképpen

…csepp citromlevet adjunk hozzá – majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. A hagymát szintén megreszeljük – így sütés közben nem fordul ki a krokettből – hozzáadjuk a masszánkhoz, majd belereszelünk…

Muszaka

…addig ismételjük, g el nem fogy a hozzávaló. A tetejére reszelt sajtot szórunk. 180 fokos sütõben fél óráig piritjuk. Megjegyzés: Elkészitése egyszerű, különlegesen finom egytálétel. A receptet Saci küldte. Köszönjük!…

Palóc leves

Hozzávalók: 1/2 kg sertés hús 20 dkg zöldbab(fagyott) 4-5 szem krumpli 1 pohár tejföl só,bors,delikát,babérlevél,fokhagyma, kömény,paprika Elkészítés: A húsból pörköltet főzünk. A kockára vágott krumplit,babot külön főzzük egy pár darab…

Tepsis tészta

Hozzávalók: 60 dkg darált hús (pulyka vagy sertés) 2 fej hagyma só pirospaprika bors 1 pohár tejföl vagy tejszín 50 dkg tészta 15 dkg sajt paradicsom Elkészítés: A hagymát üvegesre…