Párolt brokkoli pirított mandulával

…zöldségbe, a gőzöléstől meg épp kellően puhák lesznek a kis rózsák. Amíg párolódik a brokkoli, addig egy kisebb serpenyőben 1-2 perc alatt illatosra pirítom a mandulát, aztán ha kihűlt, akkor…

Mézes lazac sajtos-snidlinges krumpliladikokkal

…tesszük pihenni. A krumplit megmossuk, alufóliába tesszük, és sütőben kb. 1 óra alatt megpároljuk. Ha kihűlt, hosszában félbevágjuk, és kikanlazzuk a belsejét. Összekeverjük a snidliggel, a sajtkrémmel, visszatöltjük, és sajttal…

Túrós-csokis torta

forró vízzel egy nagy keverőtálban. A porcukorhoz adjuk a túrót, a vaníliarúd kikapargatott belsejét, a citromhéjat, a citromlevet, a tejfölt és a zselatinos vizet. Robotgéppel 1-2 perc alatt összedolgozzuk, és…

Szilvakrémtorta

…krém egészéhez adjuk. Hagyjuk egészen kihűlni. Közben a tészalap alatt tisztára cseréljük a sütőpapírt, és a forma oldalát is kibéleljük sütőpapírral. A tejszínt kemény habbá verjük, és több részletben, kézi…

Moszkauer

…5 perc alatt addig sütjük, amíg a körök széle aranybarnánál kicsit sötétebb árnyalatúra nem pirul. Semmiképpen se kapcsoljuk be a hőlégkeverést, mert fel fogja fújni a papírt. Folyamatosan kövessük szemmel…

Sajtkrémmel töltött csirkemell zöldségrétessel és kapormártással

…borsozzuk, és lia alatt lazítjuk. Egy keverőtálba reszeljük a kétféle sajtot, és 5 dkg vajjal alaposan összedolgozzuk. Fűszerezzük borssal, és hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet. Ezzel a sajtkrémmel megtöltjük a…

Csirkehúsos rakott tészta

…felaprítjuk. A felhevített olivaolajon a kétféle hagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a hámozott paradicsomot meg a paradicsompürét. Sóval, corssal ízesítjük, fedő alatt 15-20 percig főzzük. A csirkemellfilét a felhevített sima olajon…

Csíkos kakaós kalács

…kevés liszt A kenéshez: 1 tojás Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, a kristálycukrot hozzákeverjük. Meleg helyen kb. 15 perc alatt felfut. A lisztet nagy tálba szitáljuk, és a…

Székelykáposzta ( Update 1 )

…közben megdinszteljük, közben apránként vizet adva hozzá, puhára pároljuk. Pörkölt alapot készítünk… A megtisztított és igen apróra vágott vöröshagymát olíva olajon aranysárgára pirítjuk, majd levesszük a tűzről, és összezavarjuk némi…

Tealevélen füstölt malacsült

…füstölést befejeztük, óvatosan szétnyitjuk a liát, és a malaccombot kiemeljük a lábosból. A hús további ízesítéséhez fűszerkrémet készítünk. Ez villámgyorsan megvan: a fokhagymagerezdeket megpucoljuk, apróra vágjuk, összeturmixoljuk a köménymaggal meg