Boszorkány-szigeti batyus halászlé
…halcsontokból és a hal fejéből alaplevet főzünk – 3 liter vízben kb. másfél óráig – a hagymával, paradicsommal, sóval és az őrölt paprikával. Töltelék: apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megpirítunk…

…halcsontokból és a hal fejéből alaplevet főzünk – 3 liter vízben kb. másfél óráig – a hagymával, paradicsommal, sóval és az őrölt paprikával. Töltelék: apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megpirítunk…
…helyen besózva. A hagymát nagyon apróra kell fevágni (nem reszelni). Rétegesen rakd le a bográcsba vagy a fazékba, és annyi vízzel öntsd fel, amennyi jól ellepi. Sózd meg, és erős…
…meg. Nem szabad, hogy a hal kiszáradjunk, a belsejének jó szaftosnak kell lennie. Tálaláskor tegyük a tányérra az édesköményt, fektessük rá a halat, és locsoljuk meg a tejszínes mártással. Elkészítési…
Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta 1 nagy fej lilahagyma 1 doboz hagyományos olajoshal konzerv só bors Elkészítés: A lilahagymát félbe vágjuk, majd karikára, és lesózzuk. A káposztát ízlés szerint kicsit…
Hozzávalók: 40 dkg füstölt lazac 20 dkg natúr krémsajt 1 fej lilahagyma vagy 1 szál póré 1 db lime leve 1 teáskanál mustár bors Elkészítés: A lazacot apróra vágjuk, és…
…halakkal, mert az ő mennyiségük is benne volt a kifogott átlagban. Feleségem nagyon szerette a halászlét, sült halat, én egyiket sem. Eredmény pedig az lett, hogy a megfőtt, szép halszeletek…
Hozzávalók: 4 szelet hal (lehet lazac, tõ kehal, lepényhal vagy tonhal) olívaolaj citromlé A szószhoz: 4 evõ kanál olívaolaj 2 db újhagyma 5 evõ kanál friss korianderlevél 1 db zöld…
Hozzávalók: 80 dkg halfilé 30-40 dkg tészta 15 dkg reszelt sajt 2,5 dl főzőtejszín 3 tojás só olaj petrezselyemzöld Elkészítés: A kiolvasztott halról felittatjuk a vizet, sózzuk, borsozzuk, majd forró…
…és sütõben – közben saját levével locsolgatva – sütjük. A megpuhult hal tetejére öntjük a kefirt és még 10 percig visszatesszük a sütõbe. Tanácsok: Vegyes zöldségkörettel finom. A receptet beküldte:…
Hozzávalók: 1 üveg ecetes hal (ruszli) 3-4 db közepes paradicsom 1 db közepes vöröshagyma 1 kis pohár tejföl Elkészítés: A hozzávalókat összekevered és máris fogyaszthatjátok. Megjegyzés: A receptet Percze Gabriella…