Csokoládés gesztenyebomba
…rész kerüljön alulra, majd a fóliát óvatosan lehúzni róla. Ízlés szerinti mennyiségű csokoládét megolvasztani, majd a tetejére csorgatni. A csokoládé pillanatok alatt megszilárdul a tetején és már lehet is tálalni….

…rész kerüljön alulra, majd a fóliát óvatosan lehúzni róla. Ízlés szerinti mennyiségű csokoládét megolvasztani, majd a tetejére csorgatni. A csokoládé pillanatok alatt megszilárdul a tetején és már lehet is tálalni….
…mennyiségű (súlyú)cukrot adunk hozzá, felöntjük vízzel, hogy éppen ellepje, majd 10 percig főzzük. Ezt három napon keresztül megismételjük. Harmadik napon, miután 10 percig főztük, hagyjuk picit kihűlni, leszűrjük, majd cukorban…
…mártogatóst. A tejfölt egy edényben elkeverem, hozzáadok kevés sót, kellemes mennyiségű snidlinget, apróra zúzott fokhagymát (a granulátum is megteszi), és megint egy kis friss őrölt borsot. A receptet beküldte: Gvivike…
…receptben előírt mennyiségű vízzel főni. 6.) Ha a cukorszirup forr, tegyük bele a narancshéjakat, és 40-50 perc alatt közepes hőfokon, folyamatos kevergetés mellett főzzük teljesen üvegesre őket. Ha még nem…
…órát áztatom meleg vízben, közben háromszor-négyszer átmosom. Háromszoros mennyiségű forró vízben addig főzöm, amíg a pici magok átlátszóvá válnak. A vajat felolvasztom, 3-4 percig pirítom rajta a főtt quinoát, majd…
…olvasztott margarinba tesszük a darabolt zöldséget, sóval ízesítjük és erős tűzön gyorsan üvegesre pirítjuk, majd kevés vizet aláöntve készre pároljuk. A barnarizst kétszeres mennyiségű vízben puhára, \”ragacsosra\” főzzük, ha kihűlt…
…alsó lángon közepes hőfokon megsütjük. Ha a hab nagyon barnulna sütőpapírt teszünk rá. (Nekem még nem tapadt bele) Tanácsok: Készíthetjük pitének is, ekkor dupla mennyiségű tésztát készítünk. Két részre osztjük,…
…kell szórni a liszt, kristálycukor és sütőpor keverékének felét -Rá kell morzsolni az 50dkg túrót ( A túróba tilos cukrot keverni! ) -Meg kell szórni ízlés szerinti mennyiségű mazsolával, vaniliáscukorral…
…jó, szórjuk bele az ízlésnek megfelelő mennyiségű curry fűszerkeveréket, majd fél-egy perc múlva zárjuk el. Az ételt rizzsel, sült vagy főtt krumplival tálaljuk, de ehetünk hozzá kenyeret is. Aki bírja…
…ráéghet). A reszelt almát (minimum 1 kg, de 2 kg-ot is elbír – minél több, annál finomabb) megpároljuk ízlés szerinti mennyiségű cukorral, miután a leve elfőtt, fahéjjal ízesítjük és kihűtjük….