Narancslekvár
…annyi súlyú vizet ráönteni. 24 órát állni hagyjuk. Másnap a forrástól számított 1/2 órát kell főzni, majd újabb 24 órát állni hagyni. Ismét le kell mérni, és ugyanannyi súlyú cukorral…

…annyi súlyú vizet ráönteni. 24 órát állni hagyjuk. Másnap a forrástól számított 1/2 órát kell főzni, majd újabb 24 órát állni hagyni. Ismét le kell mérni, és ugyanannyi súlyú cukorral…
…kell sok, mert az olvad sajton megcsúsznak a következő emeltek. Csak éppen, hogy legyen rajta. Ezután újra palacsinta, ragu, palacsinta, besamell. Úgy kell üögyeskedni, hogy a tetejére ragu kerüljön. Ezt…
…marhahúst feltesszük főzni, felöntjük vízzel, mellétesszük az erőleveskockát, és 2,5-3 órát főzzük lefedve, takaréklángon. 3.) Mellétesszük a megmosott, felaprított zöldségeket, és a májakat, és még 1 órát hagyjuk főzni. Ha…
…Ezért én a levest általában este szoktam feltenni, és egész éjszaka fő. (Már csak azért is, mert akkor senki nem sertepertél a konyhában, nem kell mást főzni, nem zavar egyéb…
…4evőkanál finomlisztet és a párolt zöldségeket be kell habarni vele -A csirkemelleket meg kell tisztítani, és vékony szeletekre kell vágni -Kb.25x20cm magasfalú hőálló edénybe kell fektetni és grillfűszerkeverékkel meg kell…
…össze kell keverni és fel kell hevíteni. Ha felforrósodott akkor ki kell hűteni! -A 2cs tejszínhabpótló port, az 1cs vaníliás cukrot, a 3dcl tejet kemény habbá kell verni és a…
…fokhagymát (úgy a fej negyedét) és lefedve közepes lángon főzöm. Közben a rizsre vizet öntök (ami épp ellepi) és alacsony teljesítményen „megmikrózom” (nem kell megfőzni, csak picit elő-főzni, és a…
…karamellhez, és együtt főzni simára. 20 dkg cukrot, 10 dkg margarinnal habosra keverni, a karamellhez önteni, összekeverni és megtölteni a lapokat. Előző nap kell elkészíteni, mert puhulnia kell egy napot….
…a fontos. Néhány kanál levesben megpárolsz kb. fél kiló zöldborsót (pici szalicilt teszel bele, mert így megmarad a színe). Kell még hozzá 2 doboz édes kukorica. Kell még friss petrezselyem,…
…Készülhet fahéjjas, reszelt almával is. A receptet beküldte: Gligi Hasonló kategóriák sárgarépát mikor kell kiszedni meddig kell főzni a fürjtojást tárcsa tisztítása sütés után meddig kell sütni a hurkát kakukfü…