Papsapka
…ráteszem a piskóta felét, majd erre a csokis krémet öntöm úgy, hogy az oldalát is érje, és ráteszem a piskóta másik felét. Fagyasztóba vagy hűtőbe teszem néhány órára. Fogyasztás előtt…

…ráteszem a piskóta felét, majd erre a csokis krémet öntöm úgy, hogy az oldalát is érje, és ráteszem a piskóta másik felét. Fagyasztóba vagy hűtőbe teszem néhány órára. Fogyasztás előtt…
…vékonyra szeletelt paprikát megdinszteljük. Amikor kész, beletesszük a pirospaprikát, és rögtön rátesszük a feldarabolt húst. Sózzuk, és fedő alatt előbb saját levében, majd ha már elfőtte a levét, de még…
…gombát szeletekre vágjuk. A májat és a szívet szétszedjük. A hagymát felaprítjuk és megdinszteljük, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát. Rátesszük a szívet, megpirítjuk, majd kevés vízzel felöntjük. Félig…
Hozzávalók: 60 dkg csirkemáj 15-20 dkg.zsiradék(kacsa,liba,sertés vagy olaj) 8 gerezd zúzott fokhagyma Fűszerek:ételízesítő,só bors majoranna bőségesen 2-3 friss rozmaring ágacska(4-5 centisek) Elkészítés: A felmelegített zsiradékra rátesszük a megtisztított májakat. Fűszerezzük,meghintjük…
…Ráteszem a sablonokat amit rajzoltam, és körbevágom. Óvatosan ráteszem a sütőpapíros tepsire, és pár perc alatt megsütöm. Ha az összes elem megvan, összerakom a házikót, a ragacsos, fehér, porcukros masszával…
…melegen tartom. Közben a mártáshoz a füstölt szalonnát apró kockákra vágom, és zsírját kiolvasztom. Ráteszem a megtisztított és finomra aprított vöröshagymát, ezután kevergetve üvegesre fonnyasztom. A tûzrõl lehúzom, és belekeverem…
…kimagozott narancsgerezd Elkészítés: Kiklopfojuk a csibét, a szeleteket megszórjuk pisztáciával, sózzuk, borsozzuk. Ráteszünk egy-egy szelet sajtot, majd feltekerjük és megtűzzük fogpiszkálóval. Megforgatjuk a tojásban és a lisztben. Lapos serpenyőben vajon…
Hozzávalók: -borsó,fagyasztott v. friss -hagyma -só -őrölt szerecsendió -őrölt gyömbér -őrölt bors -tojás Az adagok tetszőlegesek. Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk és olajban üvegesre piritjuk.Rátesszük a borsót és mindig kevés…
…tojás fehérjét 25 dkg cukorral és pár csepp citromlével gőz fölött felverjük. Összeállítás: Egy közepes nagyságú tepsi alját kirakjuk a vajas keksszel, erre rátesszük a krémet. Ezután újabb réteg keksszel…
…kanál kakaót, az 1 kávéskanál szódabikarbónát és sütjük. Krém: 1 csomag pudingot megfőzni 3 kanál kristálycukorral 4 dl tejben. A margarint habosra kavarni a porcukorral, majd a piskótára rátesszük a…