Édeskömény krémleves

…édesköményt. (Érdemes félretenni egy kis zöldet a leveléből – ezzel díszítjük majd a levest tálaláskor). 2.) Egy leveses fazékban egy kis zsiradékot melegítünk, és rátesszük a felaprított édesköményt. 10 percig…

Cseles vadragu-leves

…a levest. (A rántáshoz merőkanalanként adsz a levesléből, jó alaposan elkevered, és így tovább, kb. a lé felét átmered, majd az egészet visszaöntöd a levesbe. Így nem lesz csomós benne…

Uborkaleves kovászolt uborkából

…az uborkalével. Forraljuk, s közben hozzáadjuk a szeletekre vágott uborkát is.A léből keveset kiveszünk, elkeverjük a tejfellel és a leveshez hozzáadva felforraljuk. Fehér kenyérrel, vagy piritott zsemlekockával kínáljuk. Melegen és…

Ököruszály leves kelbimbóval

…pirospaprikával, és rászűrjük a levest, illetve a levesbe öntjük, amelyből kiszedtük a csontokat. Kuktában a bimbókat nagyságtól függően 5-9 percig főzzük. Megjegyzés: A hús és a bimbó együtt hússalátának is…

Egyszerű sütőtök leves

…a lisztet is, és pár percig pirítjuk. Ezután öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a sütőtököt, majd forraljuk fel. Sóval, borssal, vegetával ízesíthetjük. Miután hozzáadtuk a fűszereket, a levest turmixoljuk…

Vargányás hagymakrémleves

Hozzávalók: 3-4 közepes fej vöröshagyma 1 fej fokhagyma 2 dl tejszín 1 marék szárított vargánya 1 evőkanál liszt 1 evőkanál reszelt parmezán 1-1,5 l húsleves 2-3 evőkanál vaj só bors…

Tojas leves.

…1-liter.Es kavarni mig fel fol,hogy ossze ne gomosogyon.utanna 1 tojast felverel es beleontod a levesbe osszekavarod.Izles szerint fel fuszerezni. Vegul szemelyenkent 1-2 tojast utsz bele kulombozo hejekre. A receptet beküldte:…

Francia zöldségkrémleves

…készre főzzük. Sok borssal ízesítjük, majd összeturmixoljuk. Nagyon kiadós és finom leves. Megjegyzés: Jelenleg Spanyolországban élek, mint önkéntes. A receptet egy francia önkéntes fiútól tanultam, és magunk között Sopa de…

Tojás leves (nagyon finom) 4személyre

…maradjanak! Tanácsok: Az elkevergetett tojás olyan lesz, minha tészta vagy levesbetét lenne. Az egészben maradt tojás pedig nagyon laktató! A receptet beküldte: Cz.Nicky Hasonló kategóriák tojas leves recept linzer nyuszi…

Tárkonyos raguleves.

…margarinból és kevés lisztből rántást csinálok,felengedem a tejszinnel.Jól elkeverem.És a leveshez öntöm. Tanácsok: Én betétnek zsemlekockát,és szallonát piritok.Ezt adom a leves mellé. Elkészítési idő: 60 perc A receptet beküldte: era……