Csokitorta
…összeöntjük, és addig fözzük amég sürű massza nem lesz belőle. Aztán levesszük a tűzről és belekeverjük a cukrot. Teljesen lehűtjük. Miután kihült vesszük a vajat és beletesszük a krémbe. Habverővel…

…összeöntjük, és addig fözzük amég sürű massza nem lesz belőle. Aztán levesszük a tűzről és belekeverjük a cukrot. Teljesen lehűtjük. Miután kihült vesszük a vajat és beletesszük a krémbe. Habverővel…
…10 dkg vékony lapocskákra vágott mandula (készen kapható) Elkészítés: 1. A tésztához való mandulát serpenyőben szárazon, azaz zsiradék hozzáadása nélkül, közepes tűzön kevergetve pár perc alatt megpirítjuk. Ha kihűlt, megőröljük….
…sűrűre főzzük. 15 dkg vajat vagy sütőmargarint 19 dkg porcukorral habosra keverünk és a kihűlt főzött krémmel összekeverjük. Megkenjük az egyik lapot, rá a piskótát, ezt is megkenjük és erre…
…keverjük, pár csepp rummal ízesítjük és a kihűlt főzött krémmel összedolgozzuk. Egy kis piskótakorongot a krémmel vastagon megkenünk, majd egy másik tésztát ráillesztünk, egy kicsit össze is nyomjuk. Amikor mind…
Hozzávalók: 1 db fejessaláta liszt olaj kefir vagy tejföl só Elkészítés: A salátát megmossuk, összetördeljük, feltesszük főni. A lisztből és a tejfölből vagy kefirből habarást készítünk, majd a puhára főzött…
…simára keverjük, és nagyon sűrűre főzzük. A tűzről levéve beledobunk 4 dkg vajat vagy sütőmargarint, és addig keverjük, amíg a vaj vagy sütőmargarin fel nem olvad, majd hozzáadunk egy tojásfehérjét….
…és a vaniliáscukrot megfőzzük,és hagyjuk kihűlni!Kikevarjuk a porcukrot és a rámát.Majd a főzött krémmel összekeverjük!A krémet 3 részre osztjuk úgy hogy egy rész több legyen! 1.adag krémbe belekeverjük a kávét….
…tejet is hozzáöntve sűrű krémmé főzzük. A margarint kikeverjük a porcukorral, majd a kihűlt főzött krémmel összekeverjük. Az első lapra rákenjük a krém felét, erre tesszük a kisült rudakat, majd…
…sűrűre főzzük. Többször megkeverve kihűtjük. A vajat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, végül a kihűlt főzött krémmel összekeverjük. Máz: A cukrot a kakaóval és a tejjel felfőzzük…
Hozzávalók: 30 dkg liszt 12 dkg vaj 1 dkg élesztő kevés tej pár csipet cukor A töltelékhez: lekvár vagy bármilyen viszonylag sűrű krém, akár jó sűrűre főzőtt (puding is lehet)…