Vendégváró

Hozzávalók

  • elkészítés:120 perc
  • nehézség:normál
  • sütési hőfok:175 ℃
  • sütési idő:15 perc
  • Tészta

    25 dkg liszt
    5 dkg vaj vagy sütőmargarin
    5 dkg cukor
    1 tojás
    1 kanál kakaó
    kiskanál szódabikarbóna
    tej

  • Piskótához

    6 tojás
    6 kanál cukor
    6 kanál liszt
    csipet sütőpor

  • Krém

    3 kanál liszt
    2 dl tej
    15 dkg vaj vagy sütőmargarin
    19 dkg porcukor

Elkészítés

A tészta hozzávalóit a tejjel összegyúrjuk, és tepsi hátán 2 lapot sütünk belőle. A 6 tojásból, ugyanabban a tepsiben piskótát sütünk. Krém: a 2 dl tejet a 3 kanál liszttel simára keverjük és sűrűre főzzük. 15 dkg vajat vagy sütőmargarint 19 dkg porcukorral habosra keverünk és a kihűlt főzött krémmel összekeverjük. Megkenjük az egyik lapot, rá a piskótát, ezt is megkenjük és erre rá a másik lapot. A tetejére a következő mázat tesszük. 12 dkg porcukrot 1 tojásfehérjével félórát keverjük, rákenjük a tésztára. 2 kiskanál kakaó, 4 dkg cukor, 2 kanál forró víz, ezt a habra tesszük, és villával meghúzzuk.