Gesztenyés tekercs meggyel

…a kevés forró vízben megolvasztott zselatint, majd beleforgatunk 20 deka lereszelt gesztenyemasszát. A krémet hűtőben dermesztjük, majd a kihajtogatott piskótát megkenjük vele, megszórjuk kimagozott meggykompóttal, és feltekerjük. A tekercs külsejére…

Túrós rakott burgonya

…krumplit és vágd vékony karikákra. A túrót másfél deci tejföllel, öt deka reszelt füstölt sajttal keverd össze, sózd meg, majd borsozd meg. Vajazz ki egy mély tűzálló tálat, teríts az…

Salátaleves tojással és szalonnakockákkal

…a szalonnadarabkákat kiszedjük egy kis tálkába. (Ezt tálaláskor a leves tetejére szórjuk. Szalonna helyett egyébként lehet sonkát is használni.) A megmaradt zsiradékba két púpos evőkanál lisztet keverünk, visszatesszük mérsékelt lángra,…

Brandys májhab

Hozzávalók: (8 személyre): az aszpikhoz: 2,5 dkg zselatinpor 1 evőkanál cukor 1 evőkanál citromlé 2 dl száraz fehérbor 1 mokkáskanál ételízesítő a májhabhoz: fél fej vöröshagyma 30 dkg vaj 30…

Tábori csirkeleves

Hozzávalók: 3-4 egész csirkecomb 4 nagy fej vöröshagyma 2 fej paradicsom 2 fej gomba olaj só bors fokhagyma leveskocka kevés sajt Elkészítés: A hagymát apró kockákra vágjuk, egy kondérban olajon…

Vajkaramella, Karamellöntet, Creme Brulée

evőkanál kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor 4 dl tej 2 evőkanál liszt 2 evőkanál vaj A 20 deka cukrot olvaszd meg, majd öntsd bele óvatosan a tejet, és kevergesd addig,…

Cukkini-vagdalt

…kikenéséhez Elkészítés: A cukkinit sajtreszelőn lereszelem, az apróra vágott póréval összekeverem, megsózom, állni hagyom. Miközben felmelegítem a 4 deci tejet, egy másik lábosban megolvasztom a vajat, egyesével hozzákanalazom a lisztet,…

Borjúkaraj „szakácsmester” módra, házi krokettel

deka lisztet. Beletesszük a kovászt, összedolgozzuk, és meleg helyen kelesztjük. A közepes szeletekre vágott borjúkarajt sózzuk, borsozzuk, kevés olajon szép pirosra megsütjük, kivesszük az olajból, félretesszük. A spárgát megtisztítjuk, feldaraboljuk,…

Töpörtyűs pogácsa

…dl tej só bors Elkészítés Az élesztőt kevés kristálycukorral, langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet 20 deka darált töpörtyűvel összemorzsoljuk, sózzuk, borsozzuk, beleütjük a tojások sárgáját. Hozzáadjuk a tejfölt, a fehérbort,…

Brandys praliné

deka fehér csokoládés tortabevonó Elkészítés: Két darab süti alátétet fogjunk össze, egy ecsettel kenjük meg az olvasztott tortabevonóval, ha kihűlt, még egyszer ismételjük meg a műveletet. Hagyjuk megkeményedni, majd szedjük…