Zöldséges pite
…A tésztát tekerjük ki, és vágjuk 2 részre. Az egyik felét tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, szúrjuk meg pár helyen villával, majd 180 fokos sütőben 5 percig süssük elő. Ezt követően…

…A tésztát tekerjük ki, és vágjuk 2 részre. Az egyik felét tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, szúrjuk meg pár helyen villával, majd 180 fokos sütőben 5 percig süssük elő. Ezt követően…
…dkg kesellával elkeverjük. Mivel ez a hozzávaló hazánkban kevés helyen kapható, így negyed kiló mascarponét vagy túrót teszünk helyette a tésztába. Langyos helyen mintegy 3/4 óráig kelesztjük, majd ujjnyi vastag,…
…a tojásból és a tejből sima tésztát gyúrunk. Négy egyforma cipóra osztjuk, és 30 percig pihentetjük, hideg helyen. A cipókat egyenként kinyújtjuk sütőlap nagyságúra, és megsütjük 15-15 perc alatt, 180…
…tésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk, hozzáadunk fél tojásnyi zsírt vagy sütőmargarint, és azzal is dagasztjuk még, majd cipót formálunk belőle. Letakarjuk, langyos helyen megkelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, könnyedén…
…citromhéjat, vaníliás cukrot. Ezután fél kilós darabokra osztjuk, és 20 centis rudakat sodrunk, amiket kissé lelapítunk. Egy órát meleg helyen kelesztjük, majd 180 fokon (5-6-os fokozat) fél óráig sütjük. Sütés…
…db virsli 1 tojás 10 dkg reszelt sajt Elkészítés A tejet meglangyosítjuk, a cukrot belekeverjük, az élesztőt belemorzsoljuk, letakarjuk, és meleg helyen megfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, sóval összeforgatjuk, azután…
…és meleg helyen kb. 10 percig kelni hagyjuk. Ezután hozzákeverjük a maradék tejet, cukrot, a tojást, a kókuszreszeléket, a vajat, és alaposan eldolgozzuk. Meleg helyen kb. 45 percig kelesztjük. A…
…langyos cukros tejben megfuttatott élesztőt, hozzáadom a vajat és a tojás sárgáját, jól átdolgozom, majd meleg helyen megkelesztem. A megkelt tésztát három részre osztom, lisztezett deszkán hosszú hengereket formálok belőle,…
…kapni ilyen jot: :) A tejet meglangyitom es beleteszem a cukrot, elesztot, langyos helyen letakarva felfuttatom. Addig megfozom a krumplit es osszetorom, aztan ha kesz az eleszto, akkor osszegyurom ezt…
…vegyesen 1 tojásfehérje bő olaj a sütéshez 2 evőkanál porcukor a szóráshoz Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, elkeverjük 1 teáskanál cukorral és 1 evőkanál liszttel. Meleg helyen kb….