Fordított almás
…meghintjük zsemlemorzsával (mintha liszteznénk, csak mégsem) 4. Erre az alapra fektetjük az almaszeleteket – azért legyen bőven, ne sajnáljuk, úgy az igazi. (Megszórhatjuk az almát 2 evőkanálnyi kristálycukor és 1…

…meghintjük zsemlemorzsával (mintha liszteznénk, csak mégsem) 4. Erre az alapra fektetjük az almaszeleteket – azért legyen bőven, ne sajnáljuk, úgy az igazi. (Megszórhatjuk az almát 2 evőkanálnyi kristálycukor és 1…
…Ha kihűlt a piskótánk, helyezzük vissza a kapcsos tortaformába. A piskóta köré helyezzünk el a tortaforma magasságáig érően sütőpapírt. A krémhez verjük fel a tejszínt, turmixoljunk le friss epret úgy,…
…megsült teljesen, úgy ellenőrizhetjük, hogy szárazra törölt hústűt szúrunk a tésztába, és ha nem ragad rá a piskóta, akkor készen van, az alja is megsült. Az így elkészített diós piskótát…
…tölteléket és a terítő szélét fogva felhajtom, feltekerem úgy, hogy hirtelen mozdulatokkal egymásra dobálom. A kinyújtás után, ha akarjuk, leszedhetjük a szélét, így szebb lesz a rétes. Megtöltjük a kívánt…
…pirítjuk a kockára vágott hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, rátesszük a pirospaprikát, alaposan összekeverjük és hozzáadjuk a darált húst. A teflont visszatesszük a tűzre és a húst addig pirítjuk, amíg…
…helyen a duplájára kelesztem. (Nyáron kiteszem a napra kelni, ilyenkor különösen könnyűvé válik a tészta.) Amikor megkelt, kiteszem a gyúródeszkára a cipót, elnyújtom kisujjnyi vastagságúra. Megkenem a maradék margarin felével,…
…vajat vagy margarint vagy sütőmargarint. Ezalatt a tészta kihűlt annyira, hogy vízszintesen 3 lapra szeleteljük. A krémet úgy osszuk el, hogy az oldalára és a tetejére is jusson belőle. Végül…
…ellepje. A bevágott tésztaát úgy helyezzük az olajba, hogy minden második csíkot kiemelünk, és egyet fordítunk rajta. Belehelyezzük a sütőformába, lezárjuk, és a forrásban lévő olajba merítjük. Rögtön nőni kezd….
…só és a bors íze is, mert a dara magába szívja a fűszereket. A káposzta közepét, amibe már nem tudunk tölteni, apróra összevágjuk, és a fazék aljára hintjük. Erre rátesszük…
…sütemény aljára. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből kemény habot verek. A tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverem. Az áttört túrót a tojásos keverékhez adom, elektromos habverővel alaposan összedolgozom. Hozzáadom a citrom…