Tárkonyos-tejföfös csirketokány
Hozzávalók: 20 dkg vagdalt csirkehús 1 fej hagyma 1 tojás sárgája 3 evőkanál liszt 2 dl tejföl só 3 evőkanál összevagdalt tárkony kevés olaj Elkészítés: A felaprított hagymát egy kevés…

Hozzávalók: 20 dkg vagdalt csirkehús 1 fej hagyma 1 tojás sárgája 3 evőkanál liszt 2 dl tejföl só 3 evőkanál összevagdalt tárkony kevés olaj Elkészítés: A felaprított hagymát egy kevés…
Hozzávalók: A tésztához: 16 dkg liszt 10 dkg vaj csipetnyi só 1 tojássárga 2 evőkanál kakaó 1 evőkanál porcukor késhegyni szódabikarbóna fél pohár tejföl (kis) A töltelékhez: 4 tojássárgája 25…
…vonjuk be vele. Utolsó lépésben jöhet a díszítés, vékony karikákra vágott citrommal a következőképpen: a vékony citromszeletet egyik oldalán közepéig bevágjuk, majd ügyesen kanyarintunk rajta egyet, és így helyezzük a…
…készítünk a tésztából, amiket felvert tojásfehérjébe, majd dióba forgatunk. Tepsibe rakjuk, távol egymástól, a közepébe ujjunkkal lyukat fúrunk. 25 percig sütjük. Ha elkészült, a mélyedésbe baracklekvárt kanalazunk. gyermekkel is készíthető…
…málnát. Ezt a habot tesszük a kihűlt kétszersültek tetejére, majd egész eperrel, vagy málnával díszítjük, és kb. 1-1,5 óráig hűtőben tartjuk. gyermekkel is készíthető Hasonló kategóriák boszorkány jelmez készítése házilag…
…nyomunk az olajba. Amikor egy csigával elkészültünk, befogjuk a csőr végét, nehogy szétfolyjon a massza mielőtt új csigát kanyarintunk. Kb. 4 csiga fér el egyszerre egy nagyobb serpenyőben. A csigákat…
…közel egymáshoz és a közepébe egy kis lukat csinálunk. 15-20 percig sütjük, világos színűre. Ha kész, még melegen a lukba baracklekvárt teszünk. gyermekkel is készíthető Hasonló kategóriák https:/receptkereso com/boszorkany hus…
Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:– sütési idő:– 23 dkg puha vaj vagy sütőmargarin 1 csésze (250 ml) porcukor 1 tojás 1 kávéskanál sütőpor 675 ml liszt 1 kávéskanál vanília…
…együtt lazán feltekerjük, vigyázva, hogy ne törjön el. Szeletelés előtt legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Ízlés szerint porcukorral megyszórjuk. Megjegyzés: A receptet és a fotót Kányáné Peszmeg Andrea küldte. Köszönjük!…
…szerint reszelt sajt vagy szezemmag Elkészítés: A felsorolt hozzávalókat jól összedolgozzuk és 1 órára hútőbe rakjuk pihenni. Majd deszkány 2-3 cm magasra kinyújtjuk tetejét késsel bevagdossuk és pogácsaszaggatóval (4 cm-res)kisszagatjuk,…