Kókuszos aprósütemény

…legalább fél órára a hűtőbe tesszük. Ezután lisztezett deszkán kinyújtjuk (több részletben, eléggé ragad), és tetszőleges méretű szaggatóval kiszúrjuk. Én lisztezett teatojással szoktam, így formás kis kekszek lesznek. Kis lángon…

Csokikrémes csókok

…apró darabokban az olvadt csokihoz keverjük. A kekszek felét az így kapott krémmel megkenjük, a másik felét pedig a csokis darabokra illesztjük. Végül papírból kivágott szívsablonokon keresztül megszórjuk a sütiket…

Csokis – zabpelyhes keksz

…fél centi vastag korongokká. Ezeket elhelyezem egymástól tisztes távolságban a sütőpapíros tepsikben, és betolom a sütőbe. Először az egyik tepsit, aztán a másikat. A csokis kekszeknek 8 perc bőven elég…

Amaretti

…sima végződéssel, és nyomjunk 3 cm széles halmocskákat egy tepsibe, egymástól tisztes távolságra. A kekszek tetejét nedves ujjal simítsuk le, és süssük körülbelül 40 percig, míg aranybarnára pirulnak. Kapcsoljuk ki…

Jaffa szelet

…a felolvasztott mázzal bevonjuk, egy ecset segítségével elsimítjuk. A süteményt a máz magszilárdulása előtt a kekszek széle mentén szeletekre vágjuk. Narancs szeletekkel díszítjük, a máz megszilárdulásáig hideg helyen tároljuk ….

Barackos csíkos szelet

…tejszínt kemény habbá verünk, rákenjük a pudingos rétegre. A harmadik réteg: a kekszek alját a befőtt levével egy ecset segítségével megkenegetjük, és a megkent oldalukkal lefelé fordítva kirakjuk a sütemény…

Barackos, csokis szelet

…réteghez 4-5 dl tejszínt kemény habbá verünk, rákenjük a pudingos rétegre. A harmadik réteghez a kekszek alját a befőtt levével egy ecset segítségével megkenegetjük, és a megkent oldalukkal lefelé fordítva…

Mandulás-barackos margaréták

…őket ketté, így kiadósabb. A tésztát nyújtsuk vékonyra, szaggasuk ki 6 cm átmérőjű korongokra. Kenjük meg a kekszek tetejét tojásfehérjével, mindegyik közepére tegyünk 1 szem aszalt barackot, és ezt rakjuk…

Mézes gyömbéres falatok

…kenegetés is azonnal elvégzendő, ezért a második nap tulajdonképpen egy sprint, érdemes valakit megkérni, hogy segítsen a kenegetésben, és a kész kekszek tepsiről való leszedésében, különben nagyon kell iparkodnunk. A…

Mézes keksz

…porcukor 30 dkg liszt Elkészítés A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, négyzetes formákra vágjuk. Kikent tepsibe téve, sűrű, cukros vízzel megkenjük a kekszek tetejét, és hámozott mandulával díszítjük. Közepes…