Eljegyzési torta
…szerint pici rummal vagy mandulalikőrrel ízesíthetjük. A kihűlt piskótára lecsöpögtetett meggyet szemezünk, és erre púpozzuk a krémet, jó vastag lesz a krémréteg. Tejszínhabbal díszíthetjük, de ennek csak a fantázia szabhat…

…szerint pici rummal vagy mandulalikőrrel ízesíthetjük. A kihűlt piskótára lecsöpögtetett meggyet szemezünk, és erre púpozzuk a krémet, jó vastag lesz a krémréteg. Tejszínhabbal díszíthetjük, de ennek csak a fantázia szabhat…
…magunkat kellően profinak, inkább két menetben süssük meg a tésztát, akkor nem kell vagdosni. Az első réteg piskótára kenjük rá a massza 3/4-ét, majd szeljük rá a megmosott epert, pár…
…Keverjük a tojássárgákat a mascarponéhoz, és osszuk háromfelé a krémet. Az egyik részhez adjuk hozzá a felovasztott csokit és 5 dkg porcukrot, a másikhoz a kávét 2 evőkanál vízben feloldva,…
…rummal krémesre keverjük, majd a kettőt habverővel lazán keverve elegyítjük. Egy magas falú tepsi aljára piskótalapot helyezünk, meglocsoljuk a bor-kávé elegyével, majd megkenjük a krém felével. A piskóta másik felét…
…hozzá a porcukrot, és a reszelt narancshéjat. Oszlassuk el egyenletesen a krémet a tortaformába, majd tegyük 12 órára a hűtőbe. Éles késsel válasszuk el a formától a tortát, mielőtt szétkapcsoljuk,…
…evőkanál cukor, 1 narancs, 12,5 dkg friss datolya. Elkészítés: A narancslét a sóval felforraljuk, majd a vajat felolvasztjuk benne, és a lisztet egyszerre beleszórjuk. Addig kevergetjük, míg a tészta gombócként…
…az a módszer, hogy a piskótákat egyesével beáztatom pár másodpercre a tejbe és úgy rakom le, hogy a folyadékot tényleg a piskóta szívja be és nehogy eláztassa a krémet). Végül…
…vagy tejszínes krémsajtot a cukorral és a mandulalikőrrel összekeverjük, ezután a felvert tejszínhez adjuk és lazán belekeverjük. A krémet csillagcsővel ellátott habzsákba és formákba nyomjuk. A tetejét ribizlifürtökkel díszítjük. gyermekkel…
…a tojássárgáját egy kevés édesítőszerrel. Add hozzá a mascarponét, és próbáld tovább habosítani. Az időközben (szerencsés esetben a párod által) kemény habbá vert fehérjét óvatosan adagold a masszához. Forrald össze…
Hozzávalók: 4 tojás 500 gr mascarpone 200 gr cukor 1 doboz babapiskóta kávé kakaópor 1 dl rum Elkészítés: a tojassárgáját kikeverjük a cukkorral, hozzáadjuk a rumot, később pedig a mascarpone-t,…