Csörögefánk
…liszten kb 3 mm vastagra kinyújtjuk, majd négyszögekre vágjuk rádlival, és a közepén egy hosszanti bemetszést ejtünk. Most a négyzeteket forgács alakra formázzuk úgy, hogy az egyik sarkát áthúzzuk a…

…liszten kb 3 mm vastagra kinyújtjuk, majd négyszögekre vágjuk rádlival, és a közepén egy hosszanti bemetszést ejtünk. Most a négyzeteket forgács alakra formázzuk úgy, hogy az egyik sarkát áthúzzuk a…
…lisztet, a vajat, 3 tojássárgáját és a sajtból 25 dkg-t lereszelve. Hozzáadom a fűszereket is. Az egészet alufóliába teszem és kb 4-5 órára berakom a hűtőbe. Ezután kinyújtom a tésztát…
…lekvárral és megszórjuk dióval, majd rásímítjuk a túrókrémet. Ehhez a tojássárgákat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az áttört túrót és a többi hozzávalót. Utoljára kerül hozzá a kemény habbá…
…a lisztben, belekeverjük a sót és a cukrot. Az ecetet a vízzel elegyítjük, majd fokozatosan a tésztához gyúrjuk. Ha szükséges, még adunk hozzá egy kis lisztet. A tésztát fél óráig…
…sós lesz. Erre kerül a hófehér ágynemű: a tejföllel összehabarított juhtúró. Ha szeretjük, egy másik fej vöröshagymát karikákra vágva szétszórunk a tetején. A fasírtmasszából kis golyókat gömbölygetek, és lehelyezem az…
…és a sütőport is. Ha jól kikevertük, kettéosztjuk, az egyik felébe belekeverjük a kakaót. A kétféle masszát úgy öntjük a kivajazott vagy sütőmargarinozott, lisztezett kuglófformába, hogy márványos mintát adjon. (Ezt…
…majd mérsékeltebb hőfokon 15-20 percig sütjük (villanytűzhelyben 175 fokon legjobb sütni). Figyelni kell, hogy szép halvány barna legyen. Megjegyzés: Én nagyon szeretem, finom sós süti. A receptet Mandi63 küldte. Köszönjük!…
…tojás a tészta tetejére Elkészítés: Az élesztőt langyos tejben megkelesztjük, a tetejére bőven szórunk lisztet. A tejszínt, az olvasztott margarint, a tojást, a tojások sárgáját, a vaníliás cukrot, a citrom…
…sütőben középmelegen sütni kb 30 percig, (tűpróba). A pöttyök hozzávalóit összekeverni, majd kanállal foltokban rátenni a kakaós masszára, (én még mazsolát is tettem a túróba). Jó étvágyat. gyermekkel is készíthető…
…süssük sokáig a fánkokat, mert kiszáradnak! Szép aranybarnára kell csak sütni őket. Mikor kiszedtük a fánkokat porcukorral mindkét oldalát megszórjuk, és tálhatjuk is. Baracklekvárt is adhatunk mellé, ha valaki szereti….