Kínai fondü

…ízű húslevest a kockákból, esetleg belefőzhetünk répát, pórét, zellert is, hogy az íze intenzívebb legyen. A fondü-edénybe rakjuk, és indulhat a sütögetés. A húsok és a hal mellé szószokat kínálunk….

Tejfölös csoda

…a tál, a végén meggyel fejezzük be. Ezután a meggy levét felfőzzük egy vanília pudinggal, és még forrón a tortára öntjük. Ezután hűtőbe tesszük, és kb. 24 órát állni hagyjuk….

Gesztenyetorta 2.

…a lapokat, és visszateszem a hűtőbe egy órára. Tálcára szórom a morzsát, és a maradék tejszínnel körbekenem a torta oldalát, és a morzsába görgetem a tortát. Ezután bekenem a tetejét…

Nyári padlizsánkrém – grillszósznak is

…előmelegített sütőben 200 fokon 20-30 percig sütjük. A chilit gázláng fölött megpörköljük, hogy mindenhol egyenletesen barnuljon, a héját lehúzzuk, majd a chilimagot és a szárat eltávolítjuk. A paradicsomot meghámozzuk, és…

Lapcsánka III.

…a liszttel alaposan dolgozd össze. A masszából evőkanállal rakj kis halmokat a felforrósított olajba, kissé lapítsd el. Mindkét oldalát süsd pirosra. Az olajból kiemelve csöpögtesd le, és azon melegében kínáld….

Hússal töltött újburgonya II.

…és megtöltjük vele a kivájt krumplikat. A tetejükre és köréjük kevés vajat morzsolunk. A sütőben kb. 25 perc alatt ropogós pirosra sütjük a burgonyákat. Megjegyzés: A receptet Arbi86 küldte. Köszönjük!…

Sajtos paradicsom

…lé van alatta, akkor a tûzrõl lehúzom, és befedve hagyom húsz percig, addigra az összes levét felissza. Közben a paradicsomokat megmosom, letörölgetem, majd ujjnyi vastag karikákra vágom. A tojást a…

Töltött oldalas puliszkával

…is mehet a töltelékbe. Ha a hagyma megpirult, a felvágott zöldpaprika is mehet a töltelékbe, végül egy kicsi majoranna. Aztán a tölteléket alaposan összekeverem. Amikor a töltelék szép sima, beletöltöm…

Legegyszerűbb csirkemell

…finom. Felszeletelem, és köret mellé tálalom, vagy csíkokra vágom és beleforgatom valami salátába. Elkészítési idő: 25 perc Kalóriatartalom: n.a. kcal Szénhidráttartalom: n.a. gramm Zsírtartalom: n.a. gramm A receptet beküldte: futrinka…

Gombával töltött kellevél

…utána ízesítünk. Ezt a tölteléket ráhalmozzuk a kellevelekre,a levelek szélét felhajtjuk,a hajtásra merőlegesen felgöngyöljük.Tűzálló,vajjal kikent edénybe szorosan egymás mellé fektetjük,a tetejükre rá kockázzuk a maradék vajat.Alufóliával letakarjuk és forró sütőben…