Rakott kelkáposzta másképp

…A kelkáposztát megmosom,torzsáját eltávolítom,majd forró,sós vízben kettévágva fel teszem főni.A rizst szintén megmosom,és sós vízben megfőzöm,majd hideg vízzel átmosom,leszűröm.Az apróra vágott v.hagymát kevés zsiradékon megfonnyasztom,meghintem p.paprikával és delikáttal,(delikát helyet sót…

Házi sós mandula

…ezután erősen sós vízbe teszem ( 3 dl vízhez 1 teáskanál só), és két percig forrásban lévő vízben főzöm, azalatt annyi sót szív magába, hogy kellemesen sós lesz. Leszűrőm, szétterítem…

Kovászos uborka

…kaprot, felöntöm kb. 2 liter sós meleg vízzel, hogy teljesen ellepje az uborkát, és a tetejére teszem a kenyeret. A vízet mindig megkóstolom, és akkor elég sós, ha olyan, amilyennek…

Kefíres sőrkifli

…lapra rákenjük a sós vajat – úgy, hogy minden lapra jusson – és sajtot reszelünk rá. Még kétszer megismételtjük a fentiek. Ezeket egymásra rakva /tehát 3 lap mely sós rámával…

Túrós tészta pirítva

…pirítjuk, majd hozzáöntjük a szalonnás túrót. Jól összeforgatjuk, és 2 perc múlva kész. Jó étvágyat! Megjegyzés: Vigyázzunk, ha sózzuk a tésztát, mert a szalonna is sós! Nehogy elsózzuk az ételt!…

Zöldséges-húsos tészta

…zöldségeket szintén sós vízben puhra pároljuk. Egy főzőedényben felolvasztuk a margarint, hozzáadjuk a hagymát, szalonnát, addig sütjük, míg a hagyma megfonnyad. Utána beletesszük a felszeletelt gombát, letakarjuk fedővel, míg a…

Rakott krumpli magyarosan

Hozzávalók: 50 dkg krumpli 1 fej vöröshagyma 6 tojás kolbász tejföl szalonna só bors Elkészítés: A krumplit héjában, sós vízben megfőzzük, a tojásokat keményre főzzük szintén sós vízben. Eközben a…

Spagetti carbonara III.

Hozzávalók: 50 dkg spagetti 10 dkg sonka vagy szalonna 2,5 dl tejszín 2 tojássárgája só 1 teáskanál bazsalikom parmezán Elkészítés: A tésztát felteszem főni. A tojássárgákat és a tejszínt összekeverem,…

Pirított csirkemáj burgonyás kelttésztával

…kevés olajon megfuttatom apróra vágott szalonnával. Amíg ezek párolódnak, kisebb darabokra vágom a májat. (Minél kisebbre vágom, annál hamarabb elkészül) Ha a szalonna és a hagyma kicsit megpirult, már teszem…

Mini pórétortácskák leveles tésztából

…15 dkg kockára vágott húsos szalonna 2 tojás kevés szerecsendió reszelve Elkészítés A leveles tésztát, amennyiben mélyhűtött, felengedni. A pórét hosszában bevágni, utána alaposan megmosni, hogy a homok jól kijöjjön…