Bőrös sertéssült fűszeresen

…hús felszeleteljük, a fokhagymát lereszeljük vagy nagyon apróra vágjuk, a korandert összezúzzuk. A páchoz való fűszereket összekeverjük az étolajjal, és a sütőedénybe helyezett hússzeleteket alaposan bedörzsöljük vele, majd kicsit állni…

Alap rétestészta

…5 perc, legalább 20). Cipót formázunk belőle, és vékonyan megkenjük a tetejét olvasztott zsírral, majd letakarva pihentetjük. Az asztalt abrosszal letakarjuk, kicsit lisztezzük és a közepére helyezzük a tésztát. Az…

Vegaburger

…az összekockázott hagymát, majd megsütjük benne az apróra vágott gombát. Kicsit hagyjuk kihűlni. Ezután a tejföllel és a tojással összeturmixoljuk a kihűlt hagymás gombát. Átkeverjük a paprikával és a kakukkfűvel(vagy…

Mozzarella-saláta

…beterítjük a mozzarellákat. Kicsit megborsozzuk. A citromok héját (a fehér részt ne) nagyon vékony csíkokra vágjuk, aztán kis darabokra aprítjuk, és rászórjuk a salátára. A chilipaprikát kimagozzuk, és ugyanúgy cselekszünk…

Párizsi kosár

…A párizsi szeletek szépen felpúposodnak (tálka formájuk lesz), megfordítod őket, hogy a túloldala is piroljon kicsit. A tojásokat feltöröd, és beleöntöd a párizsitálkákba. Állítsd takarékra a lángot, hogy a tojásfehérje…

Parasztlakoma

…sóval és a pirospaprikával, kevés borrssal kikeverem. A zsírt megolvasztom és kicsit megsózom. Beleteszek 2 ek pirospaprikát és összeforralom. (Nagyon kevés ideig, vigyázva, mert a paprika odaéghet és megkeseredik.) Ha…

Mozzarella sült paradicsommal

…Ezután a paradicsom- és a mozzarellaszeleteket kicsit egymásra fektetve a raklettsütő tálkáiba sorakoztatjuk, majd sózzuk, borsozzuk, és a felfűtőtt raklettsütőben 12-15 perc alatt kicsit pirosra sütjük. Amíg sül, elkészítjük a…

Kókuszos-körtés süti

Hozzávalók elkészítés:20 – 25 perc nehézség:könnyű sütési hőfok:közepesnél kicsit erősebb tűznél sütési idő:25-30 perc 15 dkg margarin 2 dl kristálycukor 1 vaníliás cukor 3 tojás 2,5 dl liszt 1 sütőpor…

Pizzás csiga

…A hozzávalókból a szokásos módon kelt tésztát készítünk. Kétszeresére kelesztjük, majd kb. 0,5–1 cm vastagságúra nyújtjuk. Megkenjük egy kevés étolajjal, kicsit megsózzuk, cikcakk alakban rányomjuk a pizzakrémet. Megszórjuk oregánóval, egy…

Bajor szelet

…dl olaj Eg doboz nagy tejföl Elkészítés: Kidolgozom a tepsit. A nyers burgonyát félújnyi vastagon felszeletelem és berakom a tepsibe alulra, kicsit megsózom. A húst kikloffolom és a burgonyára ráterítem….