Spenótos kagylótészta

…is, és úgy keverjük össze a tésztával. Természetesen ebben az esetben kb. 10 perccel tovább tart az elkészítés. Ezt azért próbáljátok ki, mert isteni és a látványa is klassz. A…

Tarte Tatin – borított almatorta

…a teteje), és lefedem a leveles tésztával. A túllógó tésztaszéleket az alma és a jénai fala közé hajtogatom. A tésztát villával megszurkálom, és az előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt…

Túrós-csokis rúddal töltött muffin

…túrós-csokis rudat a hűtőből kivéve három darabba vágjuk. A formába egy kevés tésztát teszünk, majd mindegyikbe belenyomunk 1 darabka rudat, és befedjük a maradék tésztával. Közepes lángon 25 percig sütjük….

Banános csokoládétorta

…felét, aztán nyomkodjunk bele banándarabokat, és fedjük be a maradék tésztával. 180 C-os sütőben 12 percig, majd 150 C-on még kb. 25 percig süssük, fogvájóval ellenőrizzük, hogy a belseje nehogy…

Bécsi túrótorta

…dkg túrót, majd tovább verni. A töltelék második részét kemény habbá verni és a túrós krémmel összekeverni. Egy torta formát kivajazni vagy kisütőmargarinozni és a hideg tésztával kibélelni (először az…

5 lapos zserbó

…részt rászórom a lekváros tésztára,azután rányujtom a második lapot és így fojtatom végül a tésztával fejezem be. Megszurkálom villával kisütöm.Ha kihült csoki mázat öntök a tetejére. A receptet beküldte: galeva…

Tarte tatin

…tesszük 15 percre. 3. A sütőből kivéve borítsuk be a kinyújtott leveles tésztával, a szélét tűrjük be, szurkáljuk meg villával, és még 15 percig süssük. 4. Ha kész, hirtelen borítsuk…

Kókuszos szelet

…kisütőmargarinozott tepsibe teszem, és előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 15 perc alatt megsütöm. Végül a sárga tésztát megkenem a krém háromnegyed részével, befedem a barna tésztával, és elsimítom rajta a…

Rétestészta készítése

…nyújtás, a sikér és ecet nagyon fontos! Valójában egyszer ki kell próbálni, és ráérezni az apró fogásokra, mert jó tésztával dolgozva nem olyan bonyolult művelet, mint leírva. Ha nyújtás közben…

Rakott tészta sajtszósszal

…Ezalatt a kockára vágott szalonnát megpirítom. Hozzáadom a Knorr sajtszósz rafinérát és a zöldfűszereket. Összekeverem a lecsepegtetett tésztával. Tűzálló tálba teszem. A tetejére fektetem a baconcsíkokat, és ráreszelem a füstölt…