Vadropogós főtt marhahúsból

…a tűzről levéve kihűlni hagyjuk, majd összekeverjük a kétszer átdarált hússal, az elkapart füstölt szalonnával, a fűszerekkel, a tojások sárgájával és habbá vert fehérjével. Vizes evőkanállal kiszaggatjuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és…

Normand sült csirke

…melleket és combokat. Ha a saláta mellé szívesen fogyasztanánk köretet, tegyünk a csirkés lábasba vékony szeletekre vágott burgonyát, és süssük meg a hússal együtt. Megjegyzés: A receptet Heli77 küldte. Köszönjük!…

Sajtos húscipó

darált hússal, a tojással, a hagymakockák 2/3-val, kevés sóval, őrölt borssal, paprikával és mustárral összegyúrjuk, majd beledolgozzuk a sajtkockákat. A masszából hosszúkás cipót formálunk, és egy evőkanálnyi olajjal kikent tepsibe…

Tészta húsgombóccal

Hozzávalók: 50 dkg orsótészta 1 szelet (héja nélkül) toast kenyér 20-20 dkg darabolt paradicsom (konzerv) és darált sertéshús 1 tojássárgája 1-1 evőkanál reszelt parmezán sajt, citromhéj és finomra vágott petrezselyem…

Indonéz palacsinta

…vajban megfonnyasztjuk ráteszünk vékonyra szeletelt káposztát, megpároljuk és a végén kicsit lepirítjuk. Apróra vágott almát teszünk hozzá, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük a hússal és a palacsintákba töltjük.Panírozzuk és kirántjuk.Tartármártással tálaljuk. A…

Vagdalt hússal töltött zsemle

Hozzávalók: 1 db 40 dkg-os vagdalthús 2 kis doboz májkrém 8 db zsemle tej 10-15 dkg reszelt sajt só bors szerecsendió Elkészítés: A zsemléket félbe vágom, kiszedem a belsejét. A…

Brassói káposzta

…darabokra osztott hússal, sóval, egy kávéskanálnyi köménymaggal tedd föl főni annyi vízben, amennyi az egészet ellepi. A felszeletelt szalonnát süsd ki. A tejfölt keverd el a liszttel és a szalonna…

Bassói aprópecsenye

…sütjük tovább. Amikor zsírjára sült,fűszerezzük,a borral felengedjük és készre pároljuk. A kockára vágott félig főtt burgonyát olajban kisütjük szép pirosra és a hússal még jól átsütjük. A receptet beküldte: Teráz…

Thai csirke salátával

…még 10 percig pároljuk. A salátához felaprítjuk a zöldségeket, a többi hozzávalóból öntetet készítünk, összeforgatjuk, meghintjük a kókusszal, és a hússal, valamint rizzsel tálaljuk. Megjegyzés: A receptet Durrellina küldte. Köszönjük!…

Sajtos-húsos párnácskák

Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta 1 v.hagyma 30-50 dkg darált hús 15 dkg juhtúró(de lehet juhsajt vagy rendes sajt is) 1 tojássárga Elkészítés: A leveles tésztát kb.3mm vékonyra nyújtjuk,s kb.6-8…