Kelkáposzta-fasírt

Hozzávalók: 1 kis fej kelkáposzta 2 tojás pár gerezd fokhagyma só bors ételízesítő zsemlemorzsa a panírozáshoz olaj a sütéshez Elkészítés: A kelkáposztát csíkokra vágom és megfőzöm sós vízben, majd leszűröm….

Zabpelyhes fasírt túrókrémmel

…darált hússal, 1/2 teáskanál mustárral, sóval, borssal. Golyókká formázzuk, kevés olajon pirosra sütjük. Összekeverünk 15 dkg túrót, 2 evőkanál ásványvizet, csipet sót, borsot és 3 evőkanál vágott snidlinget. A fasírtokat…

Kelkáposzta fasírt

…késsel lehúzzuk a húst, az ereket eldobjuk. A deszkán apróra összevágjuk. Egy tálba tesszük, hozzáadjuk az áztatott zsemléket kifacsarva, 4 tojást, kevés sót, ételízesítőt, fehérborsot. A hagymát megpirítjuk olajban, ezt…

Zsemle-fasírt

…a töltött csirke tölteléke csirke nélkül:) A zsemléket beáztatom vízbe, kinyomkodom, A zsiradékban megpárolom a finomra vágott hagymát, belekeverem a szintén finomra aprított petrezselymet, ezt zsírjával együtt összegyúrom a kinyomkodott…

Vega fasírt

…formázunk, meghempergetjük szezámmaggal elkevert zsemlemorzsában (vagy zabpehelyben), és sütés közben többször forgatva, hogy belül is jól átsülhessen (hiszen, minden hozzávalót nyersen tettünk bele) kisütjük a fasírtokat. Megjegyzés: Rizzsel és chutney-val…

Burgonyán sült fasírt

…úgy ízesíti a fasírozott masszát, ahogy szereti, ill. ahogy szokta készíteni. A receptet beküldte: kissmakka Hasonló kategóriák egyben sült fasírozott fasírozott zsemle nélkül fasírozott hagyma nelkul fasírozott stahl csirkecombol fasírozott…

Kelkáposztafasírt curry-vel és magokkal

…innentől úgy készül, mint a hagyományos fasírt. Kis gombócokat formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk, és olajban pirosra sütjük. Megjegyzés: Vegetáriánusként gyakran elkészítem magamnak, de a család nem vega tagjai is imádják! A…

Karfiolos fasírt

…megfőzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük. Hagyjuk kihűlni. A húsból, 2 tojásból, fűszerekből, zsemléből, hagymából, pirospaprikából fasírt]}**húst készítünk, és kizsírozott, lisztezett tepsibe simítjuk. Erre rátesszük a jól lecsepegtetett karfiolt. A tejfölt felverjük a

Uborkás-szalonnás fasírt

…üveg kisméretű csemeguborka (esetleg feta) 50 dkg burgonya 3 dl tejszín só Elkészítés: A darált húsból, áztatott zsemléből, tojásokból, fűszerekből a szokásos módon elkészítjük a fasírtalapot, és kb. 12 részre…

Fasírt kolbásszal, és tojással töltve

Hozzávalók: 50 dkg darálthús 1 fej hagyma 2-3 gerezd fokhagyma 2 nyers tojás, 5-6 főtt tojás 2 db száraz zsemle só öröltbors pirospaprika 1 szál füstölt kolbász zsír Elkészítés: A…