Házisajt egyszerűen

Hozzávalók:

  • 5 l házitej
  • 5 evőkanál só
  • 1 dl 10 %-os ételecet
  • fűszerek

Elkészítés:

A tejet felforraljuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a sót és az ecetet. Kavargatva újra forralni kezdjük, egészen addig, míg a savó szépen letisztul. Egy tésztaszűrőbe konyharuhát (én sűrű tült használok) helyezünk, ezen át leszűrjük az egészet. A savó kifolyik, a ruhával bélelt szűrőben megmarad a sajtunk. A konyharuha csücskeit visszahajtjuk a sajtra, mintha becsomagolnánk, és lesúlyozzuk (pl. egy lábasba két zacskó sót teszünk, azt helyezzük a konyharuhás csomagra.) Így teljesen kinyomódik a maradék folyadék is. Ha kihűlt, kicsomagoljuk a konyharuhából, tányérra borítjuk. Már ekkor is fogyasztható, de 1-2 napig szellős helyen érdemes szikkasztani. Ha kellően szikkadtnak érezzük, becsomagoljuk, hűtőben sokáig eláll. Reszelhető, szeletelhető, rántott sajtnak is kiváló.

Különféle módon ízesíthető is, pl. 1 evőkanál apróra vágott kaporral, petrezselyemzölddel vagy köménymaggal, stb. A fűszereket akkor kell belekeverni, mielőtt a szűrőbe öntjük.

Megjegyzés:

Vidéken könnyen lehet házitejhez jutni, de gondolom, nagyobb városokban sem lehetetlen, ugyanis csak ilyen, teljes tejből készíthető.

A receptet Pulicka küldte. Köszönjük!