Paprikás csirke túrós csuszával

Hozzávalók:

  • 4 db csirkecomb
  • 2 db csirkemell
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 db tv paprika
  • 1 db paradicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg csuszatészta
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 15 dkg tehéntúró
  • 4 dl tejföl
  • 1 dl olaj
  • fűszerpaprika
  • bors

Elkészítés:

A vöröshagymákat finomra vágjuk, és forró olajon lepirítjuk. Hozzáadjuk a feldarabolt paprikát és paradicsomot, valamint az aprított fokhagymát. Az alapot megszórjuk fűszerpaprikával, majd felöntjük vízzel. Ahhoz, hogy jó szaftja legyen, egymás után többször lepirítjuk a pörköltalapot, minden alkalommal csak kevés vízzel öntjük fel.

Ezután belehelyezzük a csirkecombokat, valamint a csirkemelleket. Ízlés szerint sózzuk, és a húst addig pároljuk, amíg megpuhul. A csirkedarabokat ekkor kiemeljük a pörköltalapból, majd az alapot átszűrjük, és a tűzre visszatéve kevés tejföllel dúsítjuk.

A csuszatésztát kicsit megtördelve forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A füstölt szalonnát apró kockára vágva serpenyőben zsírjára pirítjuk. Ebben forgatjuk meg a kifőtt tésztát, majd rámorzsoljuk a túrót. Sózzuk, borsozzuk, és amikor a túró kicsit olvadni kezd, belekeverünk 3 deci tejfölt.

A paprikás csirkét a túrós csuszával és egy kevés tejföllel meglocsolva tálaljuk.

Megjegyzés:

A receptet Sziszka72 küldte. Köszönjük!